Aki a töltött káposztát szereti, ezt ne hagyja ki!

Aki a töltött káposztát szereti, ezt ne hagyja ki!

töltöttkáposztaNemzetközi töltöttkáposzta-főző versenyt rendeznek szombaton a Csongrád megyei Röszkén. A gasztronómiai vetélkedőre eddig huszonhat csapat nevezett Magyarországról és a határon túlról.

A határ menti községbe az ország minden pontjáról érkeznek a főzőtudományukat összemérő csapatok – Borbásné Márki Márta polgármester, aki azt is elárulta, hogy az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett versenyen a Kiskunhalasról érkező indulók eddig minden megméretetésen részt vettek.

töltelék

A csapatok – köztük számos helybéli induló – már lelkesen készülnek a főzésre, sikálják a bográcsokat, és újabb és újabb recepteken törik a fejüket. Bár az elmúlt évek során sok különleges ízesítésű töltött káposzta, vagy ahogy sok helyütt hívják, szárma készült a röszkei versenyen, a legnagyobb sikere mindig a hagyományos árpakásával főzött változatnak volt. A polgármester szerint az ízletes szárma titka a jó minőségű alapanyagokban, a megfelelő módon savanyított káposztalevelekben rejlik, s abban, hogy az ízesítéséhez a só és bors mellett kiváló őrölt paprikát használjanak.

A főzőversenyen legfeljebb háromfős csapatok indulnak, amelyek maguk gondoskodnak minden, az ételhez szükséges alapanyagról, fűszerről és kellékről, az egészségügyi előírások miatt a töltött káposztához szükséges darált húst azonban a szervezők biztosítják. A verseny reggel nyolc órakor kezdődik, az amatőr és profi szakácsoknak pedig délben kell az egyéni fantázia szerint tálalt töltött káposztát a zsűrinek bemutatniuk.

készen van

Az ételkompozíciókat a zsűri Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács vezetésével több szempont alapján értékeli. A helyezések eldöntésénél figyelembe veszik az egységes ízharmóniát, a szín- és illatkompozíciót, a tájjellegű fűszerezést, ízhatást, valamint a tálalás esztétikai kivitelét. A gasztronómiai seregszemlén különdíjakat is osztanak, kiválasztják a legjobb hagyományosan készített, a legszebben díszített és a legújszerűbb ízvilágú töltött káposztát is. A versenyzők annyi töltött káposztát készíthetnek, amennyit akarnak, a szervezők csak a zsűrizésre kínált ételt kérik el; ha több káposztát főz egy-egy versenyző, magának kell gondoskodnia arról, hogy társakat találjon az ételköltemények elfogyasztásához. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezzel azonban nem lesz gond. Azok sem maradnak éhen, akik egyik bográcshoz vagy fazékhoz sem kapnak meghívást, a remélhetőleg népes számú vendégseregnek és a rendezvény látogatóinak a helybéli vendéglősök készítenek töltött káposztát.