illusztráció

Népszerű a futóturizmus

Népszerű a futóturizmus

futó futEgyre többen vesznek részt Magyarországon a fővárosi és vidéki futóversenyeken. A szeptember 4-én megrendezett Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra ötvenkét országból több mint négyezer futó és kísérője érkezett Budapestre.

Eddig még soha ennyi külföldi futó nem nevezett erre a versenyre – derül ki a Budapesti Sportiroda (BSI) közleményéből. A BSI szerint ez 35 százalékos növekedés az előző évi részvételhez képest.

A félmaratonon az idén tizenkétezren, tavaly 10.500-an vettek részt. Tavaly a BSI összes versenyén 97.420-an, tavalyelőtt 86.502-en indultak, az idén az első félévben pedig hatvanezren.

futó

A BSI tájékoztatása szerint a külföldiek elsősorban a két legnagyobb nemzetközi versenyen, a SPAR Budapest Maratonon és a Nike Budapest Félmaratonon indulnak. Tavaly a félmartonon húsz, a maratonon negyven százalékkal több külföldi vett részt, mint egy évvel korábban, amikor öt kontinensről hatvanhárom országból, közel kilencezer induló és hozzátartozó mintegy huszonkilencezer vendégéjszakát töltött el a fővárosban. Az általuk generált bevétel csaknem 1 milliárd forint volt – közölte a BSI.

Az idei félmaratonon a külföldiek közül a legtöbben holland és német turisták voltak. Az előzetes megkérdezés alapján idén kicsit nőtt az átlagos tartózkodási idő. Tovább erősödött az utazásukat egyénileg, az interneten szervezők száma. Az öt-hat évvel ezelőtti 12-15 utazási irodához képest idén már csak 5 tudott utasokat gyűjteni. A Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra francia, német és holland újságírók is érkeztek.

A hazai futóélet legnagyobb és a legtöbb külföldit vonzó eseményére, az október 2-i 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonra is hatalmas az érdeklődés. Augusztus végéig 45 százalékkal több külföldi nevezés érkezett, mint az előző év hasonló időszakában. A tendencia alapján tovább növekedhet és idén már egy milliárd forint fölé emelkedhet a magyar gazdaság bevétele a futóturizmusból. A BSI tájékoztatása szerint világszerte megfigyelhető, hogy nő a nagy maratonokon résztvevők száma, egyre többen utaznak külföldre a nagy futóversenyekre.