Kis mozgással a boldogabb életért

Kis mozgással a boldogabb életért

Futó nő

Steriani Elavsky, a Penn State University kutatója csoportjával kétszázötvenöt középkorú nőt vont be tanulmányába, akiknek életkora negyven és hatvan év között volt és hormonpótlást nem kaptak. A követéses vizsgálatban az önkéntesek egyik csoportja közepes, másik része nagy intenzitással edzett.

Idős hölgy konditeremben edz

A mértékletesen edző nők kétszer nagyobb valószínűséggel érezték magukat energiával teltnek és voltak bizakodóak afelől, hogy a jövőben is képesek kitartani a rendszeres testmozgás mellett, mint az erőteljesen tréningező nők. Jóval többen voltak az első csoportban olyanok is, akik szomorúságuk és szorongásuk csökkenéséről számoltak be a kutatóknak, akik az eredményeket a női változókorral foglalkozó konferencián ismertették Washingtonban.