111. születésnapját ünnepelte Európa doyenje

111. születésnapját ünnepelte Európa doyenje

JanJan Goossenaerts

Vasárnap lett 111 éves Európa legidősebb férfija, aki szerint a hosszú élet titka a korai fekvés és a sok cukor. Erről tudósított a Gazet Van Antwerpen című lap. 

Az Anvers környékéről származó egykori mezőgazdasági munkás 1900. október 30-án született. A 110. születésnapján interjúban kijelentette, “már mindent elmondtam legutóbb”. A “plusz 110-esek” mindössze nyolcvankét tagot – köztük hetvenhét nőt – számláló klubjának büszke tagjaként Jan Goossenaerts elégedett az életével. Nem sajnálkozik semmin, kivéve, hogy már a hallása nem a régi, tekintélyes korát pedig a “kemény munkának” tulajdonítja. “Mindezen felül pedig korai lefekvés, és jó vastag réteg liége-i szirup (almából és körtéből sok cukorral összefőzött lekvárszerű édesség) a vajaskenyérre” – teszi hozzá. Goossenaerts a harmadik legidősebb férfi a világon, megelőzi út a 114 éves japán Kimura Dzsiroemon és a szintén 111 éves barbadosi James Sisnett. A legidősebb élő nő: a 115 éves amerikai Besse Cooper.