Helyes étkezéssel a figyelemhiány ellen

Helyes étkezéssel a figyelemhiány ellen

A chicagói Északnyugati Egyetem orvosi karának munkatársai szerint a táplálkozással összefüggő beavatkozások eredményességét vizsgálták az ADHD-s gyerekek kezelésében.

A most megjelent metaelemzéshez a kutatók több korábbi tanulmány eredményeit tekintették át, amelyekben különböző speciális diéták hatását vizsgálták az ADHD-s gyerekek viselkedésére. A vizsgált étrendek között volt alacsony cukortartalmú, adalékmentes, megavitaminos és omega-3 zsírsavval kiegészített. A szakemberek ellenőrizni akarták, valóban van-e kapcsolat a nyugati stílusú étkezés, a nagy zsír- és szénhidráttartalmú, alacsony rosttartalmú étrend és az ADHD tüneteinek súlyossága között.

A figyelemhiányos, hiperaktív zavar hátterében örökletes és környezeti tényezők egyaránt vannak. Sok gyereknek stimuláló gyógyszereket adnak, melyektől enyhülnek tüneteik, javul koncentrációjuk. Egyes kutatások azt mutatták, hogy a cukorban és zsírban gazdag étrend rontja az érintett gyerekek állapotát.

A metaelemzés szerzői szerint a speciális diéták eredményessége megkérdőjelezhető, nem utolsósorban azért, mert a szülők és a gyerekek is nehezen vállalják hosszabb távon ezeket. “Az ellenőrzött tanulmányok nem igazolták e diéták korábban állított mértékű hatékonyságát” – írták a Pediatricsban.

Hasonló eredményre jutottak a cukorral és az édesítőszerekkel kapcsolatban is: “Az ellenőrzött tanulmányok többsége nem igazolta, hogy jelentősebb káros hatása lenne a cukornak és az aszpartámnak”. A szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy az ADHD-s gyerekek szülei körében annyira elterjedt nézet, hogy a cukor megvonása következtében javult gyerekük viselkedése, hogy “nincs olyan kontrollált tanulmány vagy orvosi tanácsadás, amelyik ezen a felfogáson változtathatna”.

Az elemzés szerint a cink- és vashiány feltételezett szerepe, ezáltal az ilyen kiegészítők szedésének hatása további tanulmányokat igényel, a megavitamin-terápiáról azonban bebizonyosodott, hogy nem működik, sőt ártalmas is lehet hosszabb távon.

A legtöbb esetben pusztán a helyes, egészséges étrend betartása javít az ADHD-s gyerekek állapotán – állítják a kutatók.