„A nevetés olyan, mint a szex”

„A nevetés olyan, mint a szex”

nevetésSzakértők szerint a nevetésre akkor is szükség van, ha erőltetett is, mert aztán igazi hahotázásba csap át. Május 6-a a nevetés világnapja.

Eckart von Hirschhausen német orvos szerint “a nevetés olyan, mint a szex: hatalmas különbség, hogy az ember csak nézi, vagy műveli is. Kívülről nézve furcsának tűnhet, de belülről igazán csodálatos”.

Léteznek nevetés-klubok is, amelyek különösen azok számára lehetnek hasznosak, akiknek nincs elég alkalmuk, hogy egy jóízűt kacagjanak. A csoport találkozóin azonban együtt gyakorolhatnak a tagok. “Ha az ember sokáig próbálkozik, egyedül is menni fog. Egyszer csak bekövetkezik az a mágikus fordulat, amikor a nevetés igazivá válik” – véli a doktor.

Hirschhausen szerint a nevetés tantárgyát is be kéne vezetni az iskolákban az egészséges életmódot oktató tárgyak mellett. Mint elmondta, ezek azok a dolgok, amelyekre az embernek igazán szüksége van az életében. A tananyagba pedig be kéne venni olyan témákat is, mint a konfliktuskezelés és a pszichológiai problémákkal való foglalkozás.

“Az élete során az ember elfelejt nevetni. A gyerekek még naponta 400 alkalommal kacagnak, a felnőttek azonban csak nagyjából húszszor, a holtak pedig egyszer sem. A tendencia tehát egyértelmű. Aki nevet, annak több ideje van hátra az életéből” – vonta le a következtetést Hirschhausen.