Egy párkapcsolat a bizalomra épül. Azt viszont aligha lehet bizalmi állapotnak nevezni, ha nincsen a másiknak saját élete. Persze embere válogatja, hol húzódik a határ a tilos és szabad között az ábránd és valóság mögött. A rövidpóráz pszichológiájáról hosszú elemzések szólnak. A lényege, hogy amit nem látunk, nem fáj, de ha mindent látunk, a gondolat sem fájhat, hogy nem látunk valamit. Meg azért is jó, mert ha az egyik azt hiszi, rövid pórázon figyelik, ez annyira leköti, hogy észre sem veszi, ha félrelép a másik.

A rövid póráz tehát egy kétélű fegyver, de csak erős idegzetűeknek. Merthogy az ilyen pórázfélék egy idő után mindenkinek az idegeire mennek. Félreértett mondatok, gondolatok, helyzetek, belemagyarázott akaratok, pláne, ha a páros életben felbukkan a harmadik. Ami ilyenkor törvényszerű. Éppen azért szokott, mert szorul a hurok. A hurok ugyanis fájdalmat okoz. Na, nem annak, aki a kezében tartja, hanem annak, akinek a nyakát szorongatja. Lelki gondokat. Megalázó és méltatlan, hogy a tiszteletről már ne is beszéljen az ember.

A kérdés az, járhat-e jól bárki a rövid pórázzal vagy jobb ilyesmivel nem bonyolítani az életet. Mert valóban mindent látunk-e, ha megkötjük kedvesünket? Nem. Alighanem kevesebbet, mint ha egyáltalán nem is létezik. Az emberi természetnek ugyanis van egy csodálatos tulajdonsága. Ha kalodába zárják, szorosan összecsomózzák, csak azért is szabadulni akar. Ráadásul a rövid póráz csak rövidülni szokott idővel, ami a végén megöl minden kapcsolatot. Amikor a kedves belenéz a másik leveleibe, az a kapcsolat végét jelenti. Ez a halálához vezető biztos út.

A szerelem csak szabadságra épülhet, hiszen fogságban úgyis megszökik, elillan, mint a vasárnapi csoda.