Óriási lehetőség az Európai piacon. Itt az Amega Global!

Óriási lehetőség az Európai piacon. Itt az Amega Global!

Az Amega Global 2010. decemberében mutatkozott be Magyarországon. Már a legelső bemutatójukra közel százan voltak kíváncsiak Pécsett, pedig sokan nem is sejtették, mi ez a cég, mivel foglalkozik, és hogyan fogja teljesen megváltoztatni emberek életét az elkövetkező években.

“Szabó Roland kezdte el Magyarországon népszerűsíteni az Amega Global-t, mint egy nagyszerű lehetőséget. Először Pécsett, majd az ország több nagyvárosában kezdett el előadásokat tartani. A csapat gyors növekedésével már a munkatársak is segédkeztek ebben. Az Amega Global termékeinek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy azóta már határokon átívelő lett ez a Magyarországról induló kezdeményezés. Európa öt országából, sőt Amerikából is csatlakoztak már a magyar csapathoz, és szinte még el sem kezdődött ez az üzlet…”

– Kérlek Roland mondd el, hogy Te hogyan találtál rá erre a fantasztikus lehetőségre?

– 2010. október 12.-én találkoztam egy külföldön élő másik hálózatot építő ismerősömmel, aki a beszélgetés során megemlítette, hogy van itt valami, ami megváltoztathatja a wellness piaci viszonyokat, de sok infója neki sincs, viszont mellékesen mutatott nekem három érdekes videót az interneten. Hozzáfűzte, hogy nem tudja, hogy igaz-e amit a videókon látunk, de ha igaz, akkor ez az elmúlt 30 év legnagyobb wellness robbanása lehet. Ráadásul egy olyan ember nevét hozzák szóba az üzlettel kapcsolatban, akit a világon minden MLM-es ismer, mégsem épített hálózatot soha sehol, mégis ő a No.1.Na ez itt a találós kérdés. A nevét szándékosan nem írom most le. 

Szabó Roland

Szabó Roland

Bár a videók a hihetetlen kategóriát súrolták, valahogy számomra meggyőzőek voltak (főleg ha a No1. is adja hozzá a nevét). Én öt perc után tudtam, hogy ez az, amire évek óta vártam és azonnal csatlakozni akartam, csak hová? …

Egy hét szponzorkeresés után két lehetőségem maradt, (mivel Magyarországon még senki nem volt regisztrálva) egy amerikai srác, és az angliai Skygroup. Az utóbbi mellett döntöttem, mint kiderült, helyesen. Rengeteg segítséget kapunk a szponzorvonaltól. Végre úgy éreztem, ez az, amihez én akarok tartozni, csatlakozni és nem engem akartak már megint behúzni valamibe… A csatlakozás után pár héttel olvastam  Rick Fleshman, az Amega Global értékesítési és marketing igazgatójának nyilatkozatát, amit a disztribútoroknak mondott:

Az  Amegánál a mi célunk nem egy pénzzel kapcsolatos küldetés, és nem is feltétlenül muszáj, hogy termékközpontú küldetés legyen. Hanem a küldetésünk célja az, hogy szenvedélyesen átadjunk egy, az egész életet megváltoztató wellness (jó közérzet) élményt millióknak világszerte. Nagyon fontos az, hogy összpontosítsunk annak a valódi okára, amiért ezt az egészet csináljuk.

Számomra az egyik legörömtelibb dolog az, hogy hallgatom az üzlettársaimat, hallgatom, hogy egymással beszélnek, és hallom azt, hogy nem olyan sokat foglalkoznak a jutalékkal, amit megkapnak. De azért persze ne értsenek félre, nem akarom azt mondani, hogy a pénz nem fontos, hiszen nagyon is az. De amire összpontosítanunk kell, hogy segítsünk megosztani másokkal az Amega filozófiáját, az Amega termékeit. Ez a legfontosabb. És ami a pénzt illeti,  a pénz csak egy mérce lesz ebben, amely megmutatja, hogy mennyire jól csináljuk mindezt.”Most már egészen biztos lettem abban, hogy jó helyen vagyok, jól döntöttem !

amega global

 

– Kérlek, mutasd be a terméket és azt, hogy mitől más vagy több az európai, hazai piacon lévő termékektől!

– Az Amega Global termékeket a null ponti energiával (zero point energy) hozzák összefüggésbe. Ha valaki utánanéz az interneten akkor nagyon sokféle írást fog találni ezzel kapcsolatban. Én ezért nem is a tudomány és a fizika oldaláról fogom megközelíteni az AMWand működését, hanem inkább azt mutatom meg, hogy mit eredményez. A hogyant a szakértőkre bízom, és ha valaki nem fizikus, és nem ismeri a wand pontos, fúziós technológiai gyártási folyamatát, neki is ezt ajánlom.

Az AMWand 12 féle speciális ásványi anyagot és kristályt tartalmaz, egy futurisztikus wellness eszköz. A fúziós technológia katalikus energia átalakulást hoz létre, amely tartós rezonanciában nyilvánul meg. Emlékezteti a szervezet sejtjeit “honnan jöttek”. Más szóval emlékezteti őket, hogy ők egykor egészséges sejtek voltak, és visszatéríti őket ebbe az állapotukba. Ez lehetővé teszi a szervezet belső öngyógyítását. Egyensúlyba hozza a test energiáját a szervezetben, és mentális, érzelmi, fizikai és spirituális összhangot teremt.

Az emberi testet bioenergia-mezők alkotják. Az Energetikai egyensúly és akadálymentes energia áramlás fontos része az egészségnek és a jó közérzetnek. A fő területek az emberi testben az energiamezők szempontjából:

Vérkeringés
Fej
Torok
Vállak
Hát
Szív és mellkas
Gyomor
Vese és epe
Nemi szervek területe 

amwand

– Akkor ez talán csoda, vagy miért nem hallottunk róla?

– Azért mert a változás szele most ért ide, ez teljesen új számunkra, itt Európában. Pedig ez a technológia már több, mint három éve létezik Ázsiában.

– Ez egy mindenre jó csodaszer ?

– A vállalat erre gyorsan azt mondaná, hogy nem. De ahogy egyre több és több ember teszteli az Amega Global termékeit, amelyek elképesztő eredményeket mutatnak, és ott ahol megjelennek, biztosan “egészségügyi forradalmat” hoznak magukkal. Mint üzlet is rendkívüli lesz világszerte! A közeljövőben robbanásszerű kereslet fog jelentkezni az Amega Global termékeire, köztük az AMWand-ra, hívhatnánk pálcának is( mint a képen látható, nagyon hasonlít egy tollra). Én viszont maradnék az AMWand-nél(ejtsd:emvend) mert ez egy márkanév. Ha a wandet használjuk a testen, vagy bármely élő szervezetben, a AMized rezonancia aktiválja az életerőt a sejtekben és szövetekben, feloldja a blokkolt energia csatornákat, és ezzel elindítja a szervezetben az öngyógyítást. El sem lehet képzelni a különböző felhasználási módjait a wandnek, csakhogy párat említsek:

1. Akadálymentesít a szervezetben, és lehetővé teszi az egyetemes életerő energia
áramlását.
2. Eltávolítja a torzulásokat a bio-energetikai mezőben.
3. Emlékezteti a sejteket, honnan származnak, és elősegíti a szervezet saját
öngyógyítását
4. Energizálja az élelmiszereket és italokat, amelyek ezután növelik a potenciát az
ásványi anyagokban és vitaminokban.
5. Egyensúlyba hozza és energizálja a testünkben található bármilyen
egyensúlytalanságot.
6. Segít eltávolítani fájdalmat, kellemetlen balesetek után is (pl: horzsolások), orrjárat elzáródása, fülzúgás, íngyulladás, reumás ízületi gyulladás és gyakorlatilag bármilyen
más fájdalomcsillapításra lehet használni.
7. Energizálhatjuk a saját környezetünket, valamint a virágainkat, kedvenc háziállatunkat
is.

Az AMWand helyes használata:
Fogjuk meg, mint egy tollat, irányítsuk a fájdalmas terület felé , és forgassuk el az óramutató járásával megegyező irányban 3-9-18 alkalommal mintha köröket rajzolnánk, és közben szúrhatunk is párszor a kezelt terület közepére, de hozzáérnünk nem kell.

Az AMWandnek akkor van a legnagyobb hatása, ha a lehető legközelebb a használjuk a kezelt területhez. Arra is használhatjuk, hogy italokat keverünk vele (miután megtisztítottuk), és ezzel stimuláljuk a folyadékot. Ez egy nagyon ügyes dolog, első kézből van tapasztalatom, hogy mennyire más lesz az íze, akár a bornak, a víznek ! Amikor az AMWandet használjuk folyadék keverésére, változik a szerkezete a molekuláknak azáltal, hogy visszarendezi őket eredeti állapotukba. Alapvetően semlegesíti az olyan idegen anyagokat (pl. a hormonokat a vízben), amelyek nem szükségesek a szervezetben, és kiüríti a méreganyagokat.

Saját magunkon az akadálymentesítést az ujjvégeknél kezdhetjük úgy, hogy az ujjbegyünkhöz érintjük a pálcát, elforgatjuk az óramutató járásával megegyezően 3-szor, majd az ujjaktól – lendületből – kifelé toljuk hogy felszabadítsuk a “dugulást” az energia áramlás területén.

Ajánlom a terméktapasztalatokat az Amega oldalon, vagy hallgassanak meg egy élő web konferenciát (szervezés alatt), ahol élőben fogják hallani az emberek ajánlásait, akiknek a fájdalmát “vette el” az AMWand. Ez fogja igazán beindítani a fantáziát! Ez olyan dolog, ami még soha nem látott mértékben fogja megváltoztatni több százezer ember életét csak hazánkban, és sok-sok 10 millióét a világban az elkövetkező pár évben! Nem volt még olyan cég a világon aki egy ilyen egyedülálló terméket ad több 10 millió ember kezébe, otthoni használatra!

Az Amega Global nem is túl távoli célja az, hogy 2020-ra a világ minden háztartásában legyen egy AMWand ! Ez egy komoly vízió, úgy gondolom. Amennyiben Ön is tud azonosulni az Amega filozófiájával, és részt szeretne venni az elkövetkező 10 év legnagyobb üzletében és további kérdései vannak, akkor vegye fel a kapcsolatot e- mailben vagy telefonon velünk. Ha egyelőre csak az AMWandhez, vagy bármilyen más Amega termékhez szeretnél hozzájutni, természetesen abban is segítünk. Aki pedig komolyan gondolkodik abban, hogy másokat segítve, minél több emberhez eljuttassa az AMWandet, azt komplett szisztéma (D-System, az irányított üzletépítés), oktatás, és maximális segítség várja a rendszerben, magyar nyelvű anyagokkal!

Szidon Rita életmód tanácsadó

Kapcsolódó cikkek