Ötven százalék

Ötven százalék

Gyakran látok férfiakat elmarasztaló írásokat a neten, miszerint a férfiak tehetnek a párkapcsolati kudarcokról és a válásokról. Merthogy a férfiak többsége a hódítást követően villámgyorsan kibújik a gáláns lovag szerepéből és a prédául ejtett nő már nem kap törődést és kedvességet csak hűtlenséget.

Szabó János A legnagyobb közösségi portálon a lájkolók és a megosztások nagy száma erős női szolidaritásra utal, a hozzászólók egymásra licitálva számolnak be arról, miként bánt el velük az ex-párjuk.

Bert Hellinger szerint a párkapcsolati krízisért 50%-ban felelős a férfi és 50% -ban felelős a nő. Bizony, bizony fifty-fifty kivétel nélkül! Elítélik és megbélyegzik azt a férfit, aki feleségét és három gyermekét elhagyja egy másik nő kedvéért. Pedig „aki otthon jóllakik, az nem megy vacsorázni a szomszédba”. A családállítás során kiderül, hogy a feleség miért nem tudott elég női energiát adni a kapcsolatba (szexuális értelemben vagy érzelmileg) és hogy a férj energiái miért voltak blokkolva (esetleg egy családi minta ismétlődött).

családi veszekedés

Tény, hogy a gyermeket egyedül nevelő nők nehéz helyzetbe kerülnek a válás után. Igaz, hogy a férfiak hajlamosak eltunyulni egy kapcsolatban, pocakot eresztenek és még az évfordulós csokorról is elfeledkeznek. Ezért nagy segítség a férfinak, ha az érzelmek terén a nő veszi át a vezetést és megtesz minden tőle telhetőt a kapcsolat javításáért a sértettség és a bűnbakkeresés helyett. A harag rossz tanácsadó.

Lehet a világ minden bajáért a férfiakat okolni és az ezotériába menekülni, de lehet az erőszakmentes kommunikáció és az önismeret útjára is lépni. A világ az eltorzult (a kapzsiság, a kíméletlenség, a bosszúvágy) és túlsúlyban levő férfi energiák miatt békétlen. Pedig számos találmány és újítás szolgálhatná az emberiség javát és kollektív jólétét. Az egyensúly a tisztaférfi-női energiák kiegyenlített (50– 50 %) és harmonikus kölcsönhatásából születhet meg egyéni, párkapcsolati és globális szinten. Ahogy valaki találóan megfogalmazta: „ha a nők kerülnének uralomra, akkor az egymással háborúzó országok helyett egymással szóba nem álló országokban élhetnénk”.

Szabó János  

http://hellingermodszer.blogspot.hu/

Kapcsolódó cikkek