Licitháború az eladó barátnőre

Licitháború az eladó barátnőre

Saját barátnőjét hirdette meg viccből az eBay aukciós portálon egy angol férfi - és legnagyobb megdöbbenésére azonnal licitháború tört ki többtucatnyi pályázó részvételével.

A legnagyobb példányszámú brit tömeglap, a The Sun vasárnapi beszámolója szerint Shaun Coles, aki a közép-angliai Northamptonshire megye Kettering nevű kisvárosában lakik, 99 pennys (370 forintos) induló árat szabott meg, a licitre meghirdetett “áru” – vagyis Debbie Moran, a barátnő – leírására pedig az “öregasszony” megjelölést alkalmazta. Mellékelt egy “nem túl hízelgő” fotót is, és kikötötte, hogy a sikeres vevő nem kérheti vissza a “vételárat”. Mindez a jelek szerint nem zavarta a vevőjelölteket. Az azonnal beinduló ádáz licit hevességét illusztrálja, hogy a 99 pennys induló árat szinte pillanatok alatt 700 fontra (260 ezer forintra) hajtották fel. Végül azonban mindenki hoppon maradt, mivel Coles eltávolította az ajánlatot, már csak azért is, mert az eBay előírásai szigorúan tiltják személyek adásvételét. Shaun Coles a The Sunnak elmondta, egyébként is csak vicc volt az egész, hiszen “semmi pénzért” nem adná el a barátnőjét. “Debbie szerencsére nem vette rossz néven a dolgot, tudja, milyen vagyok”. Debbie azért elárulta, hogy először “egy kicsit dühös” volt, de közölte: azt is tudja, hogy a dologban nem volt semmiféle hátsó gondolat. “Shaun nem olyan (…) tudom, hogy igazán szeret”.