Hatszázötven kiló húst dolgoznak fel az I. Pápai Böjtelő fesztiválon

Hatszázötven kiló húst dolgoznak fel az I. Pápai Böjtelő fesztiválon

I. Pápai Böjtelő fesztiválHatszázötven kiló húst dolgoznak fel az I. Pápai Böjtelő fesztiválon, ahová több ezer érdeklődőt várnak. A fesztiválon részt vesznek az ország legismertebb húsfeldolgozói.

Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta, évek óta az a kívánságuk a Pápai Hús 1913. kft.-től, hogy rendezzek a városban egy olyan gasztronómiai fesztivált, amely Pápa élelmiszeripari hagyományaira épül. Erre idén kerül sor először, március elsején rendezik meg a Pápai Böjtelő – disznótoros lakoma fesztivált – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a hat versengő csapatot egy-egy nagy húsfeldolgozó cég – a Pápai Hús 1913 Kft. , a Gyulai Hús, a Kométa, a Darnó Hús, a pápai Böllér Kft., a hatodik támogató még egyeztetés alatt áll – állítja ki a Pápai Hús pedig biztosítja számukra a két fél disznót, belsőségekkel és egy fűszercsomaggal. Ebből kötelező feladatként hurkát, kolbász és pecsenyét kell készíteniük, de szabadon választott terméket is alkothatnak. Az elkészült finomságokat a zsűri és a közönség is elbírálja, majd egy hatszáz forintos kóstolójegy fejében falatozni is lehet a friss disznóságokból. Áldozó Tamás szerint a 650 kiló húsból készült lakoma elfogyasztásához több ezer érdeklődőt várnak Pápára. Kiemelte, példaértékű és megtiszteltetés, hogy az iparági versenytársak elfogadták Pápa meghívását, és együtt népszerűsítik a disznóhús fogyasztását. Úgy vélte, az idén induló rendezvény néhány éven belül rangos gasztronómiai eseménnyé növi ki magát.