Családi fesztivált rendeznek hétvégén a komáromi Monostori Erődben

Családi fesztivált rendeznek hétvégén a komáromi Monostori Erődben

Könnyűzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal, történelmi játékokkal és dunai sétahajózással várják a családokat szombaton a komáromi Monostori Erődben rendezendő fesztiválon.

A vállalkozó kedvű látogatók az erőd belső udvarán, a Nádasdy Hagyományőrző Huszárbandérium laktanyájában kaphatnak ízelítőt a katonaélet mindennapjaiból. Megismerkedhetnek a lógondozás, a lovaglás, a fegyvertisztítás és a célbalövés fortélyaival, és többféle fegyvert is kipróbálhatnak.

A gyerekeknek a Bogármuzsika és a 100 Folk Celsius zenél, a Cakkumpakli Színház előadásában pedig több történetet is megnézhetnek. Az ErődFeszten koncertet ad Radics Gigi és Kocsis Tibor is.

A fesztivál alatt az érdeklődők vezetett erőd- és kazamatatúrákon fedezhetik fel a Monostori Erőd egyedülálló történelmi helyszíneit; kisvonatozhatnak a város és az erőd között, vagy részt vehetnek a kikötőből induló sétahajózáson, melyen megcsodálhatják a Dunai Bástya egykori tűzerejét, valamint a Duna és a Vág természeti csodáit.