Vendéglátónk a sikeres orgonaművész

Vendéglátónk a sikeres orgonaművész

Varnus Xavér a birtokonA Balaton-felvidéken található a világhírű orgonaművész, Varnus Xavér villája. A ház a hegy oldalában helyezkedik el. Tiszta a levegő, és ahogy körbenézünk, gyönyörű táj tárul elénk, ameddig a szem ellát.

„Régi birtoka ez családunknak. A háború szétdúlta, azóta nem lakták. Valamikor ’98 őszén történt, hogy 3 és fél órán át ültem egy dugóban a Hungária körúton, mikoris egy nem túlságosan komplikált matematikai képletben ezt a 210 percet összevetettem aktuális életkorommal, és arra gondoltam: túl szép az élet ahhoz, hogy erre pazaroljam. S ekkor elhatároztam, hogy vidékre költözöm. Hozzásegített a tervemhez, hogy kisebbik fiammal, aki francia állampolgár, körbeautóztuk Franciaországot, így elmentünk Párizstól 30 kilométernyire egy piciny faluba, Giverny-be, ahol egykor Claude Monet lakott. Ódon normand ház, hatalmas kerttel, a nagy tó és a legendás tavirózsák..

Xavér háza

Egyszer csak szakállas öregúr lépett hozzám, bemutatkozott: a Monet Alapítvány elnöke volt, washingtoni koncertem óta ismert. Elmondta: most készült el az emeleten a Monet hálószobák rekonstrukciója, még adták át a múzeumnak, s ha van kedvünk, fiammal lakjunk itt néhány napot. Így költöztünk be Monet szobájába. Másnap már reggel 7 órakor besütött a nap a spalettákon, sehol egy ember: néztem a Szajna partot a jegenyefák árnyékában, és arra gondoltam, hogy mi az, ami a Magyarországi vidéken ebből ne teremne meg? Visszajöttem, egy hónap múlva leköltöztem ide a birtokra, és ezzel további 150 évnyi esélyt adtam az életemnek.

Délutánonként kiülök egy sziklára a hegyem legmagasabb pontján, és gonosz vigyorral arra gondolok: mi lehet ilyenkor Pesten az Astoria és a Keleti pályaudvar között? Belátom innen a tanúhegyeket, a Balatont. Csodálatos párába burkolózik az alkonyi táj, éteri nyugalom árad. A vidéki élet az ember karrierét semmiben nem hátráltatja. Európához közel vagyok, hisz Bécsbe gyorsabban eljutok, mint Pestre.

Xavér kút

S amúgy is: ez a nyugalom csak látszólagos. Szédületes nálam a vendégjárás. Létrehoztam saját koncerttermemet, Törőcsik Mari vendégszereplése nyitotta a sort, majd eljött Kulka János, Bodrogi Gyula, Érdi Tamás, Kincses Veronika, Kelemen Barnabás. Akik nálam koncerteznek, házam vendéglakosztályban alszanak. A háztól balra lévő völgypázsitra épül a 280 személyes szabadtéri színpad.

könyvespolc

Családi darab itt minden bútor. A szobák olyanok, mint az 1920-as képeken. Az én ízlésem a család ízlése, és ez a család ízlése, tehát az én ízlésem is. Az ember, ha normális gyerekkora van, és nem nyomorították el lekileg, beleszületik dolgokba, amik, bár változhatnak és kiegészülhetnek, de aztán mégis kitart mellettük egy életen át. Az alapokon nem változtathatok, mert ahhoz engem is meg kellene változtatni. Nem tetszelgek abban, hogy én lennék e háznak a gazdája, csak élek itt, egy család leszármazottjaként, s megpróbálom megőrizni az utódaimnak.

kék szoba

Berendezését tekintve egy 1920-as évekbeli angol úriháznak a belseje, a helységek nagysága, a funkciók elosztása jellegzetesen viktóriánus, ami azért sem csoda, mert egy angol úr építette egykoron, családunk tőle vásárolta meg. Bár az eredeti fényképek alapján, de minden részletet magam terveztem meg, s mivel a magam szerény hatáskörében is felelősnek érzem magam bolygónkért, a gépészetet a legenergiatakarékosabban választottuk ki, s az összes lámpa led-égős. Esténként, mikor az egész ház díszkivilágításában ragyog, mindössze 42 wattot használunk fel.

belső szoba

Egy régi polgárcsalád sok generációs emléktára ez az épület, amelyhez magam is hozzátettem személyes gyűjteményemet. Például a könyvtárban egy kötetet. ’97-ben, Mátyás-templomi koncertem után sokan álltak előttem autogrammért. Egy alacsony, ősz hajú anyóka lépett oda hozzám, rám mosolygott, megsimogatta az arcomat, és a kezembe adott egy Radnóti-kötetet. Hazavittem, az asztalomon hevert napokig. Négy nap után kinyitottam, és az első oldalon ezt a dedikálást olvastam: „Varnus Xavért szívből köszönti Radnóti Miklósné”. De van itt Márai-kézirat és sok kis emléktárgy is, amelyet a nagy koncertturnékon kaptam, vagy vásároltam. Könyvtárszobámba az az ólomüveg ablak engedi be a fényt, amelyet székesegyházában adott koncertem után Rowan Williams Canterbury-i érsek, az Anglikán Világegyház feje ajándékozott nekem.

üvegház

Aztán itt van ez a kis Tiffany-lámpa. Megroncsolódott állapotban egy New York-i ócskásnál találtam rá annak idején. Több volt benne a lyuk, mint az üveg, ám mégis beleszerettem. Az ócskás öregasszony 100 dollárt kért érte, méltatlankodtam is miatta. Másnap találkoztam egy kedves barátommal, ki az egykori Tiffany gyár üvegmestere volt. Megmutattam neki a lámpát, hogy megkérdezzem, mit gondol róla. Meglátta, elsápadt, és megkérdezte tőlem: mennyit kér érte az öregasszony. Mondtam neki, mire azt suttogta: „Dobd oda a pénzt, és fussunk el vele.” Amikor már a sarkon voltunk hónom alatt a zsákmánnyal, akkor mondta csak el nekem: ebből a lámpából pontosan 86 darab készült 1910-ben, és azokból 80 darab a Titanic báltermével együtt süllyedt el. A nyolc pót-lámpa egyikét sikerült megvásárolnom. A zongora is történelmi ujjlenyomatot hordoz: 1910. decemberében a nagy Claude Debussy játszott rajta egy ebéd utáni szalondélutánon, egykori zongoratanárnőm, Németh Emma péceli házában, ki a mester tanítványa volt.

portréfotók

Ez a ház a tökéletes otthon számomra, hisz soha hatalomra és különösebb gazdagságra való vágy nem emésztett. Fontos, hogy az embernek legyen egy kis bagolyvára, és legyen mit ennie. Ám a szerelem és barátságok állandó jelenléte nagy lépés a boldogság felé. S egy szenvedély az életben, akár vélt, akár valós fontosságú, sokat segít: ha éjjelenként Bachot játszom magamnak a Berlini Dómban, verseket írok, vagy rózsákat metszek itt a kertemben, aligha tud megközelíteni a búskomorság, hisz a depresszió az unatkozó emberek betegsége.

Koch Lívia

Az interjú a Rezidencia című lapban jelent meg.