Mozdony örökíti meg a Ferencváros kézilabdázóinak KEK-győzelmeit

Mozdony örökíti meg a Ferencváros kézilabdázóinak KEK-győzelmeit

A Vasúttörténeti Parkban bemutatták azt a Taurus mozdonyt, amelyet az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának sikereit felidéző illusztrációval dekoráltak.

A keddi ünnepségen elhangzott, hogy a különleges járművel a következő egy évben utasok százezrei találkozhatnak majd.
Jeney Zsolt Ákos, az FTC kézilabda-szakosztályának elnöke köszönetét fejezte ki a MÁV Zrt. vezetésének, hogy lehetővé tette a Taurus felmatricázását, valamint a Rail Cargo Hungariának a négyéves támogatásért.

A magyar vasút legkorszerűbb mozdonyainak egyike a zöld-fehérek két, egymás utáni évben elért KEK-győzelmét örökíti meg. Elek Gábor együttese 2011-ben és 2012-ben nyerte meg a sorozatot.

Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, a cég az elmúlt években hagyományt teremtett azzal, hogy mozdonyai felületén tiszteleg a valamely területen jelentőset alkotók előtt. Az első felmatricázott Taurus mozdony a legendás Aranycsapat hírnevét öregbíti.