Nemzetközi tánctalálkozót rendeznek Pécsen

Nemzetközi tánctalálkozót rendeznek Pécsen

Öt egymást követő napon kínál szórakozást a közönségnek a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, amelyet október 1. és 5. között immár nyolcadik alkalommal rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

A tánctalálkozó honlapja szerint az esemény október 1-jén este fél hétkor a Színház téren veszi kezdetét a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti tagozatának nyitó performanszával, este hét órától folytatódik a Pécsi Nemzeti Színházban a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Balett és a Pécsi Balett előadásaival.

A Győri Balett a Rózsaszínház – La vie en rose című produkcióval érkezik, amelyben Maurice Chevalier, Edith Piaf, Gilbert Bécaud és Jaques Brel sanzonjai csendülnek fel. A Magyar Nemzeti Balett a Trójai játékok című táncparódiájában férfiak helyett Európában elsőként női táncosokkal vállalkozik a macsó férfi szatirikus ábrázolására. A Pécsi Balett pedig a Bolero című klasszikus előadás felújított változatát adja elő.

Október 2-án a nagyszínházban a Kecskemét City Balett Vivaldi-Max Richter A négy évszak című művét mutatja be, a Budapest Táncszínház a Boundless című darabbal érkezik, az N. Szabó Sándor teremben este tíztől a Hodworks Pirkad című produkciója látható.

Október 3-án délután három órától a Mandala Jógastúdió és a PTE táncegyüttes mutatkozik be, ugyanekkor a színház Eck Imre balett termében Élő tánctörténet órát tartanak Uhrik Dórával. Délután fél hattól Lázár Eszter a Testbeszéd projekt 5. elnevezésű formációt mutatja be a világörökség részét képező ókeresztény emlékhelyeknél, a Cella Septichora Látogató Központban.

Este hét órától a nagyszínházban a Magyar Állami Népi Együttes a Szarvasének című táncversére, este kilenctől a Színház téren a Duna Művészeti Társaság a Három tenger ölelésében című balkán-mediterrán tánckoncertjére várja az érdeklődőket.

Október 4-én a Színház téren délelőtt tíz órától a Gyertek gyerekek táncolni! és a délután öt órakor kezdődő Flamencótól a hip-hopig elnevezésű eseményeken táncalapítványok, tánciskolák mutatkoznak be a közönségnek. Szintén délután öt órakor, a Cella Septichorában látható Ladányi Andrea és Krámer György Porcelán – duettek egy házasságból című közös munkája.

Este hét órától a kamaraszínházban a Bocsik Yvette Társulat Az estély című táncjátéka, a Frenák Pál Társulat Fiúk című darabja látható. Este a Club Cubano tánciskola tart salsa bemutatót és oktatást.

Az október 5-iki zárónapon este hét órától a kamaraszínházban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Monarchia – Népek Tánczai című előadásában az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek szokásait, virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, kiapadhatatlan folklórkincsét mutatja meg.

A tánctalálkozóhoz több szakmai program kapcsolódik. A Magyar Táncművészek Szövetsége a találkozó idején tartja kihelyezett zárt elnökségi ülését Pécsett, továbbá konferenciát és fórumot rendeznek a Nemzeti Táncprogramról.

Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót 2007-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy a pécsiek és a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák a baranyai megyeszékhely eredendően sokszínű tánckultúráját, továbbá a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát.

Az eseményről részletes információk a www.tanctalalkozo.hu internetes oldalon olvashatók.

Kapcsolódó cikkek