Így élünk mi

Így élünk mi

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakmai okokból összevonta három, ősszel megjelenő A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2013 (jövedelmi referencia év: 2012), Fogyasztási szokások, valamint Jövedelmi viszonyok című kisebb publikációját, és egy új, nagyobb terjedelmű elemző kiadvány megjelentetését tervezi 2014 novemberében. Ezt közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A közös elemzés lehetőséget biztosít a lakosság életkörülményeinek átfogó, komplex vizsgálatára, az egyes tényezők mögött meghúzódó jelenségek, összefüggések részletesebb feltárására. Az új kiadvány már tartalmazza a 2014. évi háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvételből származó szegénységi adatokat is, vagyis azok egy évvel frissebbek azoknál, amiket szeptemberben publikálhattak volna.

A tájékoztatás szerint az adatfeldolgozási folyamatok felgyorsításával összefüggésben, a korábbi évektől eltérően a szegénységre és a társadalmi kirekesztettségre vonatkozó előzetes adatokat is közreadják még az Eurostatnak való kiküldésük előtt, így a hazai közvélemény az eddigieknél 9 hónappal korábban ismerheti meg azokat.

A korábban szeptemberben megjelenő A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok című kiadvány adatait a KSH – az uniós tagállamok közül elsőként – még 2013. decemberben elküldte az Eurostatnak, engedélyt adva az adatok közzétételére, amelyek 2014. június óta hozzáférhetők az Eurostat honlapján. A hivatal ezzel biztosította, hogy a felhasználókat ne érje adatveszteség – írták.