Az idősek körében is népszerű az Erzsébet-program

Az idősek körében is népszerű az Erzsébet-program

Negyven különböző szálláshelyen tudnak jelképes összegért üdülni a nyugdíjasok az Erzsébet-program keretében. Ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap, hangsúlyozva, idén a tavalyinál másfélszer több idős kapcsolódhat be a programba.

Novák Katalin beszámolt arról, hogy harmincezer nyugdíjas fürdőhelyeken kap kedvezményt, míg 28 000-en üdülni tudnak a program keretében idén. Az államtitkár elmondta, az Erzsébet-utalványokból származó mintegy 3 milliárd forintnyi bevételt az állam további 3 milliárd forinttal egészíti ki. Ebből gyermekek, családok, fogyatékkal élők és határon túli fiatalok szociális üdültetését is támogatni tudják. Idén nagy hangsúlyt kap a Kárpátalján élő fiatalok támogatása – fűzte hozzá.