Egy hely, ahol igazán jól érezhetik magukat az egyedülálló szülők

Egy hely, ahol igazán jól érezhetik magukat az egyedülálló szülők

Megnyílt az ország első egyszülős központja hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, a központ üzenete, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül, számíthatnak a civil-társadalmi szervezetek, a sorstársak és a kormány támogatására is.

Nagy Anna, a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke egy felmérésüket ismertetve arról beszélt, hogy az egyszülős családok legnagyobb problémája nem is anyagi nehézség, hanem az elmagányosodás, az izoláció. Ezért azt szeretnék, hogy az egyedülálló szülők közösségben érezzék magukat a központban.