Háború és függetlenség

Háború és függetlenség

ünnepelnek Dél-Szudánban

A több évtizedes polgárháborút lezáró 2005-ös békemegállapodás értelmében Szudán 2011 júlisáig marad egyben, akkortól alakulhat meg az új, független dél-szudáni állam.

Közben Addisz Abebában megnyílt az Afrikai Unió 16. csúcsértekezlete, amelynek csupán az egyik fontos napirendi pontja a dél-szudáni függetlenségről szóló népszavazás döntésének elismerése, a másik az elefántcsontparti kormányzati válság megvitatása.

Az etióp fővárosban mintegy harminc államfő gyűlt össze a tanácskozásra, díszvendégként köztük van Nicolas Sarkozy francia elnök is. A szintén jelen lévő Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár figyelmeztette a részvevőket, hogy Elefántcsontparton ugyanolyan népirtás veszélye fenyeget, mint a kilencvenes években Ruandában volt. Afrikának és a nemzetközi közösségnek szilárdan ki kell tartania a választásokat elvesztő elefántcsontparti elnökkel szemben, aki erőszakkal ragaszkodik a hatalomhoz – mondta.

A csúcsértekezlet ötfős elnöki bizottságot fog létrehozni, amely Elefántcsontpart ügyében egy hónapon belül “kényszerítő erejű” döntésre tesz majd javaslatot. Ban Ki Mun támogatja egy ilyen döntőbizottság felállítását, és azt javasolta a választásokat megnyerő Alassane Ouattarának, hogy tegyen kísérletet egy nemzeti egységkormány megalakítására. A tavaly novemberi elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálását “súlyos igazságtalanságnak” tartaná – mondta.

A népirtás veszélye azért fenyeget, mert az elefántcsontparti sajtó egy része gyűlöletkeltő üzeneteket küldözget, és erőszakra uszít a hatalmához ragaszkodó Laurent Gbagbo elnök nevében. Tanulnunk kell a múlt leckéjéből – mondta a főtitkár, utalva a 800 ezer halálos áldozatot követelő ruandai mészárlásra, amelyet szintén az uszító sajtó készített elő.

Ouattara pártja, az Új Erő nem támogatja a bizottság létrehozását, mert szerinte ez csak haladékot ad Gbagbo elnöknek a manőverezéshez. Szerintük az Afrikai Uniónak egységesen a nyugat-afrikai államok közösségét (ECOWAS) kell támogatnia, amely akár katonai erővel is kész eltávolítani Gbagbót. Erre az egységes támogatásra kevés az esély, mert az AU 53 tagállama megosztott a kérdésben.

A dél-szudáni függetlenséget illetően a szervezetnek az elismerésen túl nincs túl sok tennivalója, mivel a választási bizottság éppen vasárnap jelentette be, hogy a lakosság gyakorlatilag egyhangúlag az országrész önállósulásáról, egy új állam létrehozásáról döntött a népszavazáson. A függetlenség ünnepélyes kikiáltása júliusban lesz. Az unió következő soros elnökévé Egyenlítői-Guinea vezetőjét, Teodoro Obiangot választották meg vasárnap.