Hét EU-tagország szankciókat követel Irán ellen

Hét EU-tagország szankciókat követel Irán ellen

Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Csehország, Görögország és Hollandia akarja, hogy már az EU-külügyminiszterek jövő hónapi tanácskozásán büntessék meg Iránt, mert megsértette az emberi jogokat.

Iráni atom házi használatra

A teheráni atomprogram miatt korábban már elrendeltek szankciót az arab ország ellen, most a sajátos iráni kivégzések állnak a figyelem középpontjában. “Tanulmányozzuk a kérdést” – erősítette meg egy diplomáciai forrás, de – tette hozzá – a jelenlegi szakaszban még semmilyen döntést nem hoztak.

Az EU nemrég bojkottálta az iráni iszlám forradalom 32. évfordulójával kapcsolatos teheráni ünnepségeket, tiltakozásul amiatt, hogy február 4-én Iránban kivégeztek egy kábítószer-kereskedelemmel vádolt, holland-iráni állampolgárságú asszonyt, Zahra Bahramit, a kegyelmet kérő felhívások ellenére.

Zahra Bahrami

Zahra Bahrami

Uri Rosenthal holland külügyminiszter “egy barbár rezsim által elkövetett cselekedetnek” minősítette az ügyet.

Spanyolország ugyancsak “nagyon súlyosnak” minősítette egyik diplomatája múlt heti  letartóztatását Teheránban. Az iráni hatóságok ugyanis figyelmen kívül hagyták az illető diplomata státusát és a bécsi konvenciót.

Az Egyesült Államok nemrég felszólította az Európai Uniót, hogy foganatosítson büntetőintézkedéseket az emberi jogok megsértésében vétkes irániak ellen, ahogyan Washington befagyasztotta az ilyen személyek vagyonát, és megtagadta tőlük az amerikai vízumot.

Irán ellen

2010 szeptemberében az Egyesült Államok nyolc magas rangú iráni vezető ellen hozott intézkedéseket a 2009-es, vitatott iráni elnökválasztások után elkövetett jogtiprások miatt. Befagyasztották amerikai kintlévőségeiket, és az amerikai állampolgároknak megtiltották, hogy üzleti kapcsolatba lépjenek velük. A nyolc személy között volt több jelenlegi és volt miniszter is, továbbá Mohammad Ali Dzsafari, a Forradalmi Gárda parancsnoka és Szaid Mortazevi, Teherán volt főügyésze.