Magyar és lengyel testvériség ünnepe

Magyar és lengyel testvériség ünnepe

lengyel és magyar köszöntés

A vonaton ötszázan utaznak majd, köztük Anna Derbin, a Lengyel Köztársaság budapesti konzulja, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Munkástanácsok és a Rákóczi Szövetség képviselői. A Magyar-Lengyel Barátság Expressz fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnökei Martonyi János külügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szászfalvi László államtitkár és Roman Kowalski lengyel nagykövet. A vonat reggel nyolc órakor indul a Keleti pályaudvarról, és 10 órakor érkezik Győrbe, ahol a Barátság emlékműnél és a Lech Kaczynski, Szmolenszk emlékkőnél tartanak megemlékezést. Az ünnepségen beszédet mond Somogyi Tivadar alpolgármester és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is.

Az emlékmű Poznán

Az emlékmű Poznanban

A vonat késő este érkezik meg Poznanba. Szerdán a küldöttség megkoszorúzza a magyar és a lengyel 1956 két gyermekhősének, Mansfeld Péternek és Romek Strzalkowskinak az emléktábláját. A delegáció csütörtökön indul vissza Magyarországra. Az ünnepnapon arra emlékeznek, hogy 2006. március 24-én avatta fel Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrben a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét, Tóth Dávid szobrászművész alkotását, amely két egymásba fonódó tölgyfa képében jeleníti meg a két nemzetet. Az elnöki találkozó alkalmából adták ki a Győri nyilatkozatot, és ugyanekkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is. A barátság napját a két ország együttműködő önkormányzatai kezdeményezték, és erről mindkét parlament határozatot fogadott el. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én háromszázhuszonnégy szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, március 16-án pedig a Lengyel Köztársaság Nemzetgyűlése is, amely egyhangúlag meghozott határozatában március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává nyilvánította.

Már az Árpád-korban dinasztikus kapcsolatok fűzték össze a magyar és a lengyel uralkodóházat. Aztán s XIV. században az Anjou-házi Nagy Lajos király idején pedig perszonálunió fogta össze a két országot. A lengyelek ma is legnagyobb uralkodóik között tartják számon Báthory István erdélyi fejedelmet. Amikor 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország lengyel menekültek ezreinek adott otthont. A két ország egyszerre lett a NATO és az Európai Unió tagja, és Magyarország után az év második felében Varsó veszi majd át az EU soros elnökségét.