A pápa szerint harcok helyett párbeszédre lenne szükség Líbiában

A pápa szerint harcok helyett párbeszédre lenne szükség Líbiában

XVI BenedekXVI. Benedek húsvéti áldást oszt a Vatikánban, fotó: Maurizio Brambatti/MTI/EPA

XVI. Benedek a líbiai harcok befejezését, párbeszédet és a diplomácia szerepvállalását sürgette húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren a Rómának és a világnak szóló áldásában.

A líbiai konfliktustól szenvedőknek emberbaráti segélyben kell részesülniük – jelentette ki az egyházfő. Arra kért minden országot, hogy legyen együttérző a sok afrikai menekülttel, és “lássa őket szívesen”. A politikának Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is mindenki tiszteletén kell alapulnia – hangsúlyozta.

Az emberiség nem az evolúció véletlen terméke – ezt még nagyszombat este, húsvét vigíliáján mondta a Szent Péter székesegyházban.

A katolikus egyházfő a húsvéti virrasztás alkalmával mondott szentbeszédében felidézte a bibliai teremtéstörténetet. Azt mondta, helytelen lenne azt gondolni, hogy valamikor a világűr egy apró szegletében véletlenül létrejött valamiféle élőlény, amely képes volt a gondolkodásra, és megpróbál ésszerűséget találni a teremtésben, vagy ésszerűséget vinni belé. “Ha az ember az evolúció véletlen terméke lenne valahol a világűr peremén, akkor az életének nem lenne értelme” – hangoztatta többek között a pápa, kiemelve, hogy a “teremtő, isteni ok” jelen volt az élet eredeténél.

A húsvéti virrasztás félhományban kezdődött, jelképezve Krisztus koporsójának sötétségét a feltámadása előtt. Ezt követően borult fényárba a Szent Péter székesegyház. Ez az ünnep jelenti a húsvéti szent háromnap középpontját, azt jelképezve, hogy Krisztus kereszthalála visszaszerezte az embereknek az életet. A keresztények számára ez a virrasztás emlékezés arra az éjszakára, amelyen Krisztus feltámadt. A vigília csak a sötétség beállta után kezdődik, abban a jelképes értelmű sötétben, amely Krisztus halálával borult a világra. Az egyház ezen az éjjelen imádkozva várja Krisztus feltámadását. A pápa a szertartáson a hagyományoknak megfelelően megkeresztelt néhány felnőttet. Egy svájci, egy albániai, egy oroszországi, egy perui, egy szingapúri és egy kínai hívőt.

pápa elköszön

A pápa az Urbi et Orbi áldással zárja húsvéti szertartásait. A húsvétvasárnapi misén, amelynek keretében az áldást osztotta, hívők és turisták tízezrei szoktak részt venni. Ezúttal sem volt másképp, sőt, a mise azon részére, amelyben XVI. Benedek beszédét mondta, egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint már több, mint százezer ember gyűlt össze, megtöltve a Tiberis folyótól a Vatikánig nyúló sugárutat. A Szent Péter teret Hollandia ajándéka, negyvenkétezer virág és növény díszítette.

“Miközben a mennyekben béke és boldogság honol, sajnos a Földön ez nem így van. A mi világunkban a húsvét örömével szöges ellentétben áll az a sok könny és panasz, amely nélkülözésből, éhínségből, betegségekből, háborúkból és erőszakból fakad. Kívánom, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet minden országának állampolgárai, különösen a fiatalok, tegyenek a közjó elősegítéséért és egy olyan társadalom felépítéséért, amelyben legyőzik a szegénységet, és minden politikai döntést az ember iránti tisztelet vezérel. A béke és az emberi méltóság legyen úrrá a sötétségen, a megosztottságon, a gyűlöleten és az erőszakon” – mondta XVI. Benedek.

Az elefántcsontparti konfliktussal kapcsolatban egymással való megbékélésre és megbocsátásra kérte a nyugat-afrikai ország lakosait. Imádkozott azért, hogy a kettős természeti katasztrófát elszenvedő japán társadalom találjon vigasztalást fájdalmára. A katolikus egyház 84 éves feje már vasárnap nyári rezidenciájára, Castel Gandolfóba siet, hogy felkészüljön elődje, II. János Pál boldoggá avatására, amelyre a következő hét végén kerül sor.