Indul a Határtalanul a határokon túlra

Indul a Határtalanul a határokon túlra

határtalanul Megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Idén a közoktatási intézmények határon túli magyar kirándulásainak támogatására ötszáz millió forint áll rendelkezésre.

Ezt Semjén Zsolt jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatón. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felidézte, az Országgyűlés tavaly októberben fogadott el határozatot, amelynek célja, hogy a magyarországi iskolások intézményes formában, állami támogatással jussanak el határon túli magyar közösségekhez. Távlati cél, annak segítése, hogy a határon túli magyar iskolákba járó diákok intézményes és támogatott formában eljöhessenek Magyarországra. Kiemelte, a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni fogják, és minél több gyermeket szeretnének bevonni a programba. Az állami támogatás most az utaknak mintegy nyolcvan százalékát finanszírozza majd.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott, egyfajta katalizátorként működnének a programban.

„Ahol egyszer egy ilyen kapcsolat létrejött, ott életre szóló barátságok, személyes kapcsolatok születnek. Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfő kereszténydemokrata helyettese.

határtalanul a határokon túl

Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, két kategóriában lehet pályázni, az Apáczai Közalapítvány tavalyi kísérleti programjában részt vett szakiskolák, valamint 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha az előző évi közel hatezer résztvevőszámot megduplázhatnák, és első lépésként idén legalább tizenkétezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra – hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére hozzátette, a pályázatokat június 3-ig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-ig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek. Aki felkészült, és szeretne határon túli magyar területre kirándulni, szeptembertől már megteheti – mondta Répás Zsuzsanna. Egy diákra körülbelül harmincháromezer forintos támogatási összeggel számoltak, ebből a szállás és az utazási költségeket lehet állni.

A pályázatokról bővebben a www.apalap.hu oldalon lehet tájékozódni.

Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy április 18-án a Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyaroknak szóló támogatásokat egybefoglaló Bethlen Gábor Alapkezelő bírósági bejegyzése. Ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől, a felhívások közzététele május közepéig megtörténhet. Ezzel mindenkinek átlátható módon valósulhat meg a határon túli magyar közösségek költségvetési támogatása. Az alap az idei büdzsé alapján mintegy tizenkét milliárd forinttal gazdálkodik majd.