Megkezdték a munkát a fukusimai reaktorban

Megkezdték a munkát a fukusimai reaktorban

Fukusima 1 atomerőmű előtt álló dolgozók

A március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott erőmű egyes reaktorának épületébe helyi idő szerint hétfő hajnalban 4 óra 20 perckor léptek be az üzemeltető Tokyo Electric Power szakemberei, miután a mérések igazolták, hogy a dupla bejárat megnyitása után sem emelkedett a levegőben a radioaktivitás. Feladatuk az volt, hogy előkészületeket tegyenek az újabb hűtőrendszerek kiépítésére, valamint azoknak a berendezéseknek beszerelésére, amelyek a reaktor belső állapotáról szolgáltatnak adatokat.   

Az atomerőmű műszaki szobája

A múlt héten csütörtökön helyeztek el egy légtisztító berendezést az épületben, hogy csökkentsék a sugárzó részecskék mennyiségét. A Tepco arra számít, hogy három-hat hónapon belül sikerül száz fokosra csökkenteni a nagy nyomás alatt lévő hűtővíz hőmérsékletét, majd leállítani a reaktort.

Hasonló műveleteket terveznek a kettes és a hármas reaktornál, ahonnan azonban előzőleg ki kell szivattyúzni a reaktorház alsó részeiben felgyülemlett, erősen sugárszennyezett vizet.