Hazatérhettek a fukusimai erőmű mellett lakók

Hazatérhettek a fukusimai erőmű mellett lakók

Fukushimai lakók

Az atomerőmű köré vont húsz kilométeres sugarú veszélyzónán belül fekvő Kavaucsi falu kilencvenkét lakója térhetett haza kedden, sugárfertőzés ellen védő öltözékben. Két órájuk volt arra, hogy egy hetven centiméterszer hetven centiméteres műanyag dobozba pakolják a legszükségesebb holmikat, pénztárcát, betétkönyveket és ékszereket. A rövid tartózkodás után a lakók ellenőrzésen estek át. 

Fukusimai emberek

Fukusimai emberek

A japán hatóságok teljesen lezárták a Fukusima-1 atomerőmű köré vont húsz kilométeres sugarú körzetét. A kormányzat véleménye szerint a végleges hazatérés csak jövőre lesz lehetséges. A veszélyzónában kilenc település van, és az említett falu lakóin kívül eddig senki se léphetett be a lezárt területre. Közben az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco elnöke, Simizu Maszataka kedden pénzügyi segítséget kért a japán kormánytól. A cégvezető a miniszterelnöki hivatalban tartott megbeszélés után nyilatkozott újságíróknak.

A találkozón jelen volt Kaieda Banri ipari miniszter, valamint Edano Jukio, a kormány főtitkára, szóvivő, valamint más kormányzati tisztviselők. Simizu elmondta, hogy a Tepco csökkenti a cégvezetők fizetését és a vállalat több vagyontárgyát is eladja. A kormányzat ezzel egy időben azt fontolgatja, hogy új intézményt hoz létre, amelynek feladata a kártérítés lenne abban az esetben, ha a Tepco képtelen lenne teljesíteni a kárigényeket.