Az eurón dolgozik a magyar uniós elnökség

Az eurón dolgozik a magyar uniós elnökség

dolgoznak az eurónAz Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség. Ezt csütörtökön jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Az európai üzleti csúcstalálkozónak nevezett brüsszeli konferencián a miniszter elmondta, hogy az euró első évtizede, a nemzetközi gazdasági válságig tartó időszak siker volt, de a közös pénz működtetést biztosító háttér több szempontból még mindig hiányos. Ezért mutatkozhattak válságjelenségek az euróövezet egyes országaiban a válság kirobbanását követő nehéz időszakban. A szilárd háttér az uniós országok közti gazdasági koordinációt fokozó új szabályozás révén teremthető meg, és a magyar elnökség kemény munkát végez ennek létrehozása érdekében – hangsúlyozta Matolcsy György a gazdasági kormányzással foglalkozó eszmecserében.

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse a fórumon egyebek között azt emelte ki, hogy az a hat jogszabályból álló csomag, amelynek uniós jóváhagyását a magyar elnökség igyekszik elérni, példátlan megerősítése lesz az EU-n belüli gazdasági koordinációnak.

Matolcsy György

Matolcsy György

A konferencián, amelynek előző napján Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt, Matolcsy György kifejtette, hogy az adósságcsökkentés mellett gazdasági növekedésre, új munkahelyeket teremtő hajtóerőre is szükség van. Úgy vélte, növelni kell a versenyt is az EU-n belül. Emellett értékelése szerint szilárd ipari hátteret is biztosítani kell. „Néha nem ortodox intézkedésekre is szükség van.”

A miniszter hangsúlyozta, hogy jelenleg minden nemzetközi irányító testület a globális pénzügyi rendszerből indult válság megoldásán dolgozik. Hozzátette, hogy eközben a növekedés és a foglalkoztatás  egymásba kapcsolódó ügyére is koncentrálni kell. Matolcsy György leszögezte, hogy az EU-ban helyükön vannak a megfelelő intézmények, amelyek alkalmasak a munka koordinálására. A maga részéről Olli Rehn kiemelte, hogy nem az euró válságáról van szó, hanem euróövezeti országok adósságpiaci válságáról. Ezt és a bankszektorban kiütközött válságjelenségeket kell rövidebb és hosszú távon megoldani – fejtette ki. Az idei év kulcsfontosságú a hátralévő pénzügyi reformok bevezetésének szempontjából – hangsúlyozta az uniós illetékes, megerősítve, hogy ebben kap fontos szerepet az első félévi soros magyar elnökség.