Kerékpártúra a határon túlra

Kerékpártúra a határon túlra

Határon Túra résztvevői

Az egyik ötletgazda, Révész Máriusz országgyűlési képviselő a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavaly, az állampolgársági törvény életbe lépése alkalmából megtartott Korszakváltó Határon-Túra folytatásaként létrejött esemény ezúttal Erdélyből, az ezeréves határról, Gyimesbükkről rajtol. A résztvevők nyolc nappal később, nyolcszázötven kilométer megtétele, mintegy száz település érintése és közel ötezer méter szintkülönbség leküzdése után, az augusztus 20-i ünnepségre érkeznek meg a budapesti Kossuth térre.

Határon Túra résztvevői

Határon Túra 2010.

A túrával a szervezők célja egyrészt az anyaországban és a határon túl élő magyarok közötti közvetlenebb kapcsolatok kiépítése. Ezen kívül fel szeretnék hívni a figyelmet a kerékpározásra, mint környezetbarát közlekedési formára, valamint az út közben érintett régiók turista célpontjaira, idegenforgalmi értékeire.