Magyar építész a Vatikánban

Magyar építész a Vatikánban

A Vatikán

A Vatikán a tárlatra hatvan kortárs képzőművészt kért fel, köztük Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építészt. “A világ különböző pontjairól érkeznek majd művészek a Vatikánba, hogy megajándékozzák a pápát. Az alkotóknak műveket is kellett küldeni, hogy azokat egy közös kiállításon mutassák be” – mondta Makovecz Imre, aki július 3-án indul Rómába a feleségével. “Lesz egyrészt egy pápai fogadás, ahol a hatvan alkotó üdvözli XVI. Benedeket, ezt követi a kiállítás megnyitója” – tette hozzá Makovecz Imre, megemlítve, hogy még soha nem állt módjában a pápával találkozni.

Makovecz Imre

Makovecz Imre

Az építész megjegyezte: XVI. Benedeknek egy könyvet visz ajándékba, amely azokról a kárpát-medencei templomokról szól, amelyeket ő tervezett. “Ezt a kötetet a pápának ajánlottam” – mondta. A kiállításra a felső-krisztinavárosi templom paneljeit küldte el, a homlokzat terveit, metszeteket, alaprajzokat. Mint fogalmazott: régi vágya, hogy megépüljön ez a szentély. “A háború alatt kezdtek el itt egy nagy, új templomot építeni, de az ostrom miatt a munkálatok abbamaradtak, csak az alagsor készült el” – idézte fel az előzményeket, hozzátéve, a kommunista hatalomátvétel után a területet elvették az egyháztól. Az alapokra egy szintet ráhúzva később például diszkót üzemeltettek az épületben. 

“A XII. kerületi plébánián voltam elsőáldozó” – indokolta, számára miért fontosak ezek a tervek. Végül a XII. kerületi önkormányzat bízta meg azzal, hogy folytassa a tervezést, bár az építész tisztában van azzal, hogy az egyház nem kívánja megépíteni az épületet. A Vatikán titokban készült a tárlatra. Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke még februárban levelet írt a világ legismertebb művészeinek. Arra kérte őket, tetszés szerint egy vagy több alkotással vegyenek részt XVI. Benedek pappá szentelése évfordulójának ünneplésén, amelyen kiállítással akarják meglepni a műkedvelő pápát. 

 Csengerben (görög katolikus templom)

 Makovecz Imre alkotása: Csenger (görög katolikus templom)

A megnyitó július 4-én lesz a VI. Pálról elnevezett vatikáni audiencia-terem előcsarnokában, XVI. Benedek jelenlétében. A meghívott művészek névsorát nem közölték, de a sajtóértesülések szerint a kortárs művészet legnagyobbjai szerepelnek rajta. Az olaszok között van Mimmo Jodice Mimmo Paladino, Arnaldo Pomodoro, a külföldiek között Anish Kapoor, Bill Viola és az építész Santiago Calatrava, David Chipperfield és Zaha Hadid is. Az olasz újságok szerint a Vatikán ezzel a kiállítással a 2013-as Velencei Biennálén való részvételére készül, amikor először állítanak vatikáni pavilont is.

Kapcsolódó cikkek