Ilyen lesz új Világkereskedelmi Központ – Videóval!

Ilyen lesz új Világkereskedelmi Központ – Videóval!

az új WTCA 2011. szeptember 11-i terrortámadás során lerombolt ikertornyok helyén 2016-ig felépülő ragyogó együttes sokkal rafináltabb és látványosabb lesz, mint az elődje.

“Amikor a felhőkarcolók felépülnek, az emberek rájuk tekintve azt tapasztalhatják majd, hogy még jobbak, mint az eredeti tornyok” – jelentette ki Larry Silverstein, az új Világkereskedelmi Központ építészeti koncepciójának kidolgozója.

A többéves késéssel megkezdődött munka első eredménye egyre inkább kirajzolódik. A 104 emelet magasságúra tervezett főépület, a Tower One (Egyes Torony) már a 76. emeletig megépült és a szeptember 11-i tízedik évfordulóra már a nyolcvanadikat is meg fogja haladni.

A New York egére magasodó két elegáns torony összeomlása csaknem három ezer ember életét követelte, az al-Kaida terrortámadása nemzeti traumát okozott az Egyesült Államok számára és megrázta az egész világot. A helyükre tervezett, négy toronyból álló új komplexum teljesen más jellegű lesz, építészeti megoldásai figyelembe veszik a környezetet, a közlekedési eszközöket, az üzleti területet és a biztonság követelményeit. Az együttesbe vízeséseket álmodtak a tervezők, és a terrortámadás áldozatainak emlékét bronzba vésik.

{FLV::http://hirportal.sikerado.hu/images/video/201108/Unveiling the future World Trade Center.flv::http://hirportal.sikerado.hu/images/video/201108/uj_WTC_video.jpg}

Az építési terület tulajdonosának, New York és New Jersey kikötői hatóságának vezetője csütörtöki sajtóértekezletén elmondta, hogy a tornyok, amelyeknek építése 2016-ban fejeződik be, nem szeptember 11-re fognak emlékeztetni, nem ez lesz bennük a fő, hanem az, hogy a jövőbe tekintenek és Manhattan, vagyis egy, még a korábbinál is dinamikusabb és elegánsabb városközpont felé fognak nézni.

“Mindent vissza kell hoznunk, ami New York varázsát adja” – magyarázta Chris Ward, gyakorlatiasan hozzáfűzve: “New Yorknak pompás, magasba szökő épületekre van szüksége, nem jelképre vagy üzenetre”. A szeptember 11-i merénylet 10. évfordulójáról együtt fog megemlékezni Barack Obama amerikai elnök és elődje, George W. Bush, aki a merénylet idején töltötte be az elnöki tisztséget.