Elmarad a beígért sztrájk

Elmarad a beígért sztrájk

Pilóta

A hesseni tartományi munkaügyi bíróság keddre virradó éjjel jóváhagyta ugyan a szakszervezet révén hirdetett sztrájkot, a munkaadó, a német repülésbiztonsági hatóság azonban az utolsó pillanatban bejelentette, hogy az érvényben lévő törvényeknek megfelelően úgynevezett békítő eljáráshoz folyamodik. Ez pedig azt jelenti, hogy mindkét fél számára azonnali hatállyal úgynevezett megbékélési kötelezettség lép életbe, és ebben az időszakban, amely több hétig is elhúzódhat, sztrájkot nem tarthatnak. 

Légiutas kísérő

A munkabeszüntetésre ily módon egyelőre nem kerül sor, ami azt jelenti, hogy mind a németországi, mind pedig a Németországba tartó külföldi, köztük magyar utasok fellégezhetnek, és kedden az eredeti terveknek megfelelően útnak indulhatnak. A csaknem kétezer német repülésirányító kedd reggel 6 órakor lépett volna sztrájkba, és a munkabeszüntetést déli 12 óráig tervezték. Szakértők szerint a sztrájk nemcsak a németországi repülőtereken, de a nemzetközi légi közlekedésben jelentős fennakadásokhoz vezetett volna.

Még hétfő este, első fokon a frankfurti munkaügyi bíróság is jóváhagyta a tervezett munkabeszüntetést, a szakszervezeti követeléseket törvényesnek minősítve. A munkaadó, azaz a német repülésbiztonsági hatóság azonban fellebbezett, a számára ugyancsak kedvezőtlen másodfokú határozat után pedig az utolsó jogi eszközhöz, az említett békítő eljáráshoz folyamodott. A tárgyalásokat egy harmadik, semleges fél bevonásával kell lefolytatni. A munkaadó erre a szerepre egy tekintélyes müncheni munkaügyi jogászt javasolt.

Járatok

A repülésirányítók szakszervezete az alkalmazottak számára 6,5 százalékos béremelést követelt, sürgette továbbá a túlóra csökkentését, valamint általánosságban a munkakörülmények javítását. Állást foglalt amellett is, hogy a légiirányítók nagyobb beleszólást kapjanak a vállalati ügyekbe. A munkaadó a követelések többségét elutasította. A Lufthansa és a többi légitársaság előzetesen rendkívüli intézkedésekkel, egyebek között szükségtervekkel készült a keddi munkabeszüntetésre. 

A tervezett sztrájkot a német lakosság nagy felháborodással fogadta. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a légiirányítók munkabeszüntetésére a turista, illetve szabadságszezon kellős közepén került volna sor. A felzúdulást ugyanakkor az is magyarázta, hogy a repülésirányítók keresete jóval meghaladja a németországi átlagot, és megközelíti az évi százhúszezer eurót.

Ezenkívül számos kiváltságban részesülnek, így a többi között korábban mehetnek nyugdíjba is. Egy nemzetközi felmérés szerint a német repülésirányítók külföldi kollégáiknál is jobban keresnek. Elítélte és felelőtlennek nevezte a tervezett sztrájkot a német légikikötők szövetsége is. Előzetes becslések szerint a sztrájk mintegy háromezer belföldi, illetve nemzetközi járatot és mintegy négyszázezer utast érintett volna.

Kapcsolódó cikkek