„A magyar politika jobban befolyásolja a szlovákot, mint fordítva”

„A magyar politika jobban befolyásolja a szlovákot, mint fordítva”

Berényi JánosBerényi József

Berényi József, a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint a szlovák politika hatása a magyar politikára gyakran túl van értékelve. 

“A magyar politika sokkal inkább befolyásolja a szlovák politikát, mint fordítva” – jelentette ki Berényi abban az interjúban, amelyet a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség közölt hétfőn. A politikus szerint nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy a szlovák-magyar konfrontáció segítene Orbán Viktornak a magyar gazdasági problémák elkendőzésében. “A magyar média ezzel nem foglalkozik olyan intenzíven, mint ahogy azt Szlovákiában gondoljuk.”

Bugár Béla, a szlovákiai kormánykoalíciós Híd párt elnöke vasárnap úgy vélte, Pozsony és Budapest kapcsolatainak legnagyobb problémája az, hogy a felek teljesen eltérően látják a nemzeti kisebbségek jogainak kérdését. Szerinte látni kell azt is, hogy Magyarországnak nagy gazdasági problémái vannak, és néhány esetben talán gyakrabban használja az ilyen témákat, mint szükséges lenne – jelentette ki Bugár szintén a TASR-nak nyilatkozva. Berényi azt állítja: az elmúlt időszakban Románia és a Balkán sokkal érdekesebb témák voltak a magyar közélet és a politikusok számára. Budapest az Európai Unió soros elnökeként ugyanis megpróbálta előmozdítani ezen államok uniós és schengeni csatlakozását. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kettős állampolgárságon, s az ehhez kapcsolódó választójogon kívül nem nyitott meg Szlovákia irányába más konfliktusos témát. “Annak ellenére, hogy valóban súlyos gazdasági témák hevernek az asztalán és megfelelne az érdekeinek, ha némelyikükről nem esne annyi szó” – húzta alá a MKP elnöke.

A politikus úgy látja, Szlovákia oldaláról hihetetlen indulatok és érthetetlen félelem kísérik a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokat.

“Számomra hihetetlen, ahogyan Szlovákiában Nagy-Magyarország létrejöttének lehetőségével érvelnek” – jelentette ki. Hozzátette, hogy ezt a témát a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) emelte napirendre, s vezette be a köztudatba, annak ellenére, hogy az teljes képtelenség. Dél-Szlovákia hozzácsatolását ehhez az államalakulathoz ugyanis csak katonai erővel lehetne megvalósítani, ami teljesen kizárt. “Ennek ellenére a szlovákiai politikai vitákban Nagy-Magyarország lehetséges létrejöttével érvelnek, emiatt pedig a normális párbeszéd szinte a minimumra korlátozódik, mivel a kiindulópont teljesen hibás” – mutatott rá az MKP elnöke.

A szlovák-magyar viszonyt Berényi nem tartja jónak. “Az elmúlt egyéves időszak megmutatta, hogy ez a kormánykoalíció nagyon gyenge, s ebben a dologban engedi, hogy az ellenzék uralja a terepet. Nincs elég erejük és bátorságuk ahhoz, hogy kiálljanak, s azt mondják: elég volt, fejezzük be a különböző előítéletek és megalapozatlan fikciók terjesztését” – mutatott rá a politikus. Megjegyezte: a kormánykoalícióban is rejtett nacionalisták ülnek, akik belső meggyőződésük alapján nyitják meg ezt a témát. “S ez még rosszabb.” – tette hozzá. A pártvezető szerint a szlovákiai magyarok nem akarnak mást, mint önazonosságuk megőrzését, miközben egyenlő jogokkal és lehetőségekkel rendelkező állampolgárok akarnak lenni. Magyarországgal szemben óriási a bizalmatlanság, s ebből egyenesen következik a magyar kisebbséghez való hozzáállás. A magyar kisebbség eltűnésével tehát megoldódna a Magyarországgal kapcsolatos probléma, hiszen már nem lennének okok a viszályra” – mutatott rá Berényi.

Meggyőződése, hogy Szlovákiában nem egy nemzeti elven alapuló államot kellene építeni, hanem olyat, amely a tolerancián alapszik. “Ennek ellenére azt állítom, hogy nemzetállam építése zajlik. A Fico-érában kemény és nyílt módon zajlott, most csendes és lassú módon, valamiféle kormánykoalíción belüli konszenzus útján. Sajnálom, hogy a kormány magyar tagjai asszisztálnak ehhez” – szögezte le az MKP elnöke. Arra válaszolva, hogyan értékeli a szlovák diplomácia lépéseit, Berényi kifejtette, mint volt külügyi államtitkárnak, el kell ismernie, hogy a szlovák diplomácia sikeresen érvényesíti a kormány álláspontját külföldön.

“Úgy látom, hogy minden szomszédos ország, beleértve Magyarországot is, egyenrangú partnere” – vélekedett Berényi. Megjegyezte: ezt annak ellenére is el kell ismernie, hogy Mikulás Dzurinda külügyminiszter manapság – például a kettős állampolgárság ügyében – inkább a magyar érdekek ellen lép fel. Hozzátette, manapság az EU-ban többet lehet elérni csendes diplomáciával mint asztalveregetéssel.

Kapcsolódó cikkek