Pártelnök lett a pénzügyminiszter

Pártelnök lett a pénzügyminiszter

Noda JosihikoNoda Josihiko, az új miniszterelnök-jelölt

A kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) hétfőn új elnökévé választotta Noda Josihiko pénzügyminisztert. Az 54 éves politikust kedden nagy valószínűséggel a miniszterelnöki posztra emeli a parlament. 

Az eredményes elnökválasztáshoz két fordulóra volt szükség, miután az első fordulóban az öt jelölt egyike sem szerezte meg az abszolút többséget. A másodikba Noda és Kaieda Banri, a gazdasági, kereskedelmi és ipari tárca 62 éves vezetője jutott be. A versenyből kiesett másik három jelölt már a döntő szavazás előtt jelezte, hogy Nodát támogatja. A pénzügyminiszter végül 215-177 arányban nyert.

Noda sikerét hírügynökségek meglepetésként értékelték. A szavazás előtt ugyanis Maehara Szeidzsi korábbi külügyminiszter számított a legesélyesebbnek arra, hogy a DPJ elnöke legyen. Noda kívánatosnak tartaná nagykoalíciós kormány létrehozását, ezt azonban az ellenzék elutasítja. A leendő kormányfő nyíltan szorgalmazza, hogy csökkentsék a szigetország függőségét az atomenergiától. Emellett híve egy olyan adóreformnak is, amelynek keretében – az irdatlan méretű államadósság lefaragása érdekében – emelnék az adókat. Noda személye nem csak az utóbbi kérdés miatt vitatott a japán közvélemény szemében. A közelmúltban nagy feltűnést keltett, amikor védelmébe vett olyan japán háborús bűnösöket, akiket a szövetségesek hadbírósága elmarasztalt a II. világháború után.

Kan Naoto miniszterelnök pénteken mondott le, miután kemény bírálatok érték a Japánt sújtó gazdasági válság elégtelen kezelése miatt. Noda személyében öt éven belül immár a hatodik politikus kerül a miniszterelnöki székbe.