Már nincs tűzparancs Yvonne ellen

Már nincs tűzparancs Yvonne ellen

Tehénke

A világsztárrá előlépett tehén nem lépett elő a bajor erdőkből semmilyen fortély és csalétek nem tudta kicsábítani a marhát, amely lassan egy éve, hogy megszökött egy vágóhídról és a bajor erdőkben csatlakozott egy szarvas csapathoz, amellyel azóta ideje javát tölti. Turista szemtanúk beszámolói szerint a marha Yvonne szarvasnak hiszi magát.     

Yvonne

Yvonne

A helyileg illetékes mühldorfi hatóság idővel közveszélyesnek nyilvánította a tehenet és engedélyt adott vadászoknak, hogy agyonlőjék. Erre aztán akcióba lendültek állatvédők is, hogy megelőzve a tragédiát, élve fogják be Yvonne-t, amihez marhacsalétkeket is használtak. Volt, hogy Yvonne legjobb barátnőjét, az ugyancsak tehén Waltraudot terelték az erdő szélére és bőgették, hogy hívja ki Yvonne-t a vadonból, máskor a szökevény anyai ösztöneire alapozva a borjával, Waldival mesterkedtek lépre csalni, ám sikertelenül.

Waltrud és Waldi borjú után újabb marha(vonz)erőt vetettek be, következett Ernst, azaz Ernő, a tenyészbika, amely azonban veszíthetett vonzerejéből, mert kibikázni sem sikerült Yvonne-t az erdőből. Immár lefújták a hajtóvadászatot, nincs lőparancs Yvonne ellen, illetve nem golyós. Csupán egyetlen bajor vadász feladata a tehenet becserkészni, de ő is csak kábító lövedéket használhat.