Orosz lapok az amerikai terrortámadásról

Orosz lapok az amerikai terrortámadásról

orosz újságokA New York-i ikertornyok és a washingtoni Pentagon ellen elkövetett merényletek végleg eloszlatta azt az illúziót, hogy lehetséges szembenállás nélküli új világot építeni az Egyesült Államok és a nyugati civilizáció égisze alatt.

Ezt írta a Vedomosztyi című orosz lap, a tíz éves évforduló kapcsán cikkező más orosz sajtóorgánumok is azt elemezték elsősorban, milyen hatással voltak a világra maguk a terrorakciók, és a terrorizmus elleni, azóta is folyó harc.

A Vedomosztyi megállapítása szerint 2001. szeptember 11. a történelem egyik fordulópontja, egy sorba állítható a Szovjetunió elleni német, vagy a Pearl Harbor elleni japán támadással. “A Nyugatnak ellensége támadt, amely nem csupán váratlan csapásokra képes, hanem ki is tudja billenteni a világ vezető hatalmát az egyensúlyából, és rá tudja vinni, hogy vakon, hibákat elkövetve cselekedjen” – írta az orosz lap. Úgy vélte, az al-Kaidának mégsem sikerült a hitetlenek elleni háborút átvinni azok területére, nem sikerült összeütközésbe vinni az iszlámot, szélesebb értelemben a harmadik világot Amerikával és Európával, de Washington majdnem elérte ezt. George W. Bush elkövette azt a hibát, amely felé Amerikát a terroristák taszították. Közelharcba kezdett az ellenség térfelén. Az iraki háborúval kiprovokálta a Közel-Keleten és az arab világban uralkodó hangulat hirtelen radikalizálódását. A lap figyelmeztetett rá, hogy a gyors iraki és afganisztáni kivonulás ma veszélyes lehet, a két ország irányíthatatlan területté válhat, ahonnan a káosz átcsaphat Törökországba és a volt szovjet köztársaságokba. “Az Egyesült Államok és szövetségesei a helyzet túszaivá lettek, s ebből a helyzetből nincs egyszerű és gyors kiút” – állapította meg a lap.

A Rosszijszkaja Gazeta című orosz hivatalos lap arra mutatott rá: a merényletek szétoszlatták az Egyesült Államok katonai és gazdasági sebezhetetlenségéről szóló mítoszt. “Ám a terroristák az ikertornyok ledöntésével sem tudták még megingatni sem az amerikai geopolitikai bástyát, amely most megingott ugyan, de csakis maguk az amerikaiak törekvései nyomán. “Más kérdés, hogy számos külföldi, köztük sok orosz szakértő ezt a megingást bizonyítéknak tekinti a jelenlegi világrend egypólusú modelljének instabil voltára” – írta a lap.

A RIA Novosztyi hírügynökség kommentárjában azt emelte ki, hogy az Egyesült Államokat a merényletekkel több szempontból is “csőbe húzták”. Nem csupán a nemzetközi szélsőségesség ellensége lett, hanem az emberi jogok és szabadságjogok mai, euroatlanti olvasatának megsértője, és arra a világrendre támadott, amelynek kialakulásába annak idején nem kevés energiáét fektetett. “Sokat írtak a jaltai, majd a vesztfáliai rendszer válságáról a 90-es években, de a terror elleni hadviselés lett az első működőképes politikai-katonai technológia, amely közel áll ahhoz, hogy véget vessen a nemzeti szuverenitás évszázados érinthetetlenségének. Emellett kényelmes lepel sokféle lépés számára, amelyek lényegét a nemzetközi kapcsolatok korábbi stilisztikája egyértelműen a belügyekbe való beavatkozásnak minősített volna. “Olyan vontatóval állunk szemben, amely nagy erővel húzza a nemzetközi jog nehezen mozduló gépezetét az ismerős öbölből a nyílt tengerre, ahol nagyok a hullámok, és ahol nehezen érthető, hogyan és merre kell továbbmenni” – írta az orosz hírügynökség kommentárja.