Vádat emelték Sarkozy volt munkatársai ellen

Vádat emelték Sarkozy volt munkatársai ellen

Nicolas Sarkozy

A gyanú szerint Edouard Balladur egykori miniszterelnök 1995-ös elnökválasztási kampányához illegálisan jutott pénzekhez egy Franciaország és Pakisztán közötti katonai szerződés nyomán. Sarkozy ekkoriban pénzügyminiszter és Balladur kampányának szóvivője volt. Az elnöki hivatal csütörtökön közleményben tudatta, hogy az államfőnek semmilyen szerepe nem volt a kampányfinanszírozásban. Nicolas Bazire-t, Balladur volt kabinetfőnökét és kampányának vezetőjét szerdán vették őrizetbe, kihallgatását követően csütörtökön elengedték, szabadlábon védekezhet. Az államfő egyik legjobb barátjának számító Bazire jelenleg az LVMH luxusipari vállalatot vezeti. Ügyvédje, Jean-Yves Liénard azt közölte, hogy ügyfélének semmi köze nincsen az egész ügyhöz és határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat. A másik megvádolt személy, Thierry Gaubert, Sarkozy kommunikációs tanácsadója volt a kilencvenes években.

Edouard Balladur.

Edouard Balladur

Franciaország 1994-ben nyolcszázhúszmillió euró értékű megállapodást kötött Pakisztánnal három Agosta 90-B típusú tengeralattjáró eladásáról. Az ügyben közvetítő francia-libanoni üzletember, Ziad Takieddine az akkoriban legálisnak számító jutalékokból azonban a gyanú szerint kenőpénzeket juttatott vissza a francia döntéshozókhoz. Takieddine ellen szeptember 14-én emeltek vádat hűtlen kezelésben való bűnrészesség gyanújával.

A nyomozás azt vizsgálja, hogy ezekből a kenőpénzekből finanszírozhatták-e illegálisan Balladur kampányát. Több tanú is azt vallotta az ügyészségen, hogy Nicolas Bazire irodájában volt egy páncélszekrény, amelyben a kampányra gyűjtötték az adományokat. Az egyik koronatanú, Thierry Gaubert elvált felesége a nyomozóknak azt mondta, hogy férje, Sarkozy kommunikációs tanácsadója kísérte el rendszeresen Takieddine-t Svájcba, ahonnan pénzzel teli bőröndökkel tértek haza, s ezeket Bazire irodájába vitték. A vizsgálat szerint megközelítőleg hárommillió euró összegű kampánypénz származási helyéről nincs pontos információ.  

Nicolas Bazire

Nicolas Bazire

Balladur egyébként elveszette az 1995-ös elnökválasztást, amelyet a másik jobboldali jelölt, Jacques Chirac nyert meg. Ő pedig leállította a riválisának még miniszterelnökként aláírt pakisztáni szerződésekért járó jutalékok kifizetését. Ezt követően Karacsiban pokolgépes merényletet hajtottak végre azon francia mérnökök ellen, akik a tengeralattjárók építésén dolgoztak. Családjaik tettek feljelentést Párizsban, mert gyanújuk szerint a merénylet bosszú volt amiatt, hogy Chirac nem fizette ki a jutalékokat.

Olivier Morice, a karacsi merénylet áldozatai családjának ügyvédje azt állítja, hogy Sarkozy a korrupció középpontjában állt, és ha jelenleg nem lenne államfő, s ezáltal nem élvezne mentelmi jogot, már őt is kihallgatta volna az ügyészség. Az elnöki hivatal csütörtök kiadott közleményében arra emlékezetett, hogy az államfő “nevét egyetlen tanú sem említette az ügyben”. “Semmi köze az egészhez már csak azért sem, mert akkoriban pénzügyminiszterként ellenérzéseit fejezte ki a (fegyvereladási) szerződéssel kapcsolatban, és ez kimutatható az eljárás részleteiben” – olvasható a közleményben. “Minden egyéb csak rágalmazás és politikai manipuláció” – tette hozzá az elnökség.