A fal leomlására emlékezik Németország

A fal leomlására emlékezik Németország

Merkel egy kiállításonAngela Merkel egy történelmi kiállításon

Több, mint két évtizeddel a német egység helyreállítása után még mindig jelentősek a különbségek Németország keleti és nyugati fele között. Ezt hangsúlyozta videoüzenetében Angela Merkel, de arra is rámutatott, hogy  a németek ennek ellenére büszkék lehetnek az eddig megtett útra.

A csaknem egy évvel a berlini fal leomlását követően, 1990 október 3-án történt újraegyesülés 21. évfordulójának előestéjén, előzetesen ismertetett beszédében a német kancellár az életszínvonalban jelentkező, valamint a demográfiai különbségekre utalt. Az utóbbiak kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokból még mindig folytatódik a fiatalok elvándorlása, és még mindig jóval kevesebb gyermek születik,  mint az ország nyugati részén. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a keleti munkanélküliség ma is csaknem duplája a nyugati tartományok munkanélküliségének. Utalt arra is, hogy a Németország keleti részén élők jóval kisebb  megtakarításokkal rendelkeznek. A hivatalosan hétfőn elhangzó üzenetben a kancellár úgy értékelte, hogy a felzárkózási nehézségek, illetve a különbségek ellenére az egység teljes megvalósulása a legjobb úton halad. Úgy értékelte, hogy a német állampolgárok büszkeséggel és hálával tekinthetnek vissza az elmúlt több mint két évtizedre. Angela Merkel kiemelte a külföld támogatását, hangsúlyozva, hogy e nélkül az újraegyesülés nem mehetett volna végbe.

Merkel nemcsak az ország első női, de egyben első keleti kancellárja is, mert az ország keleti részén nőt fel és politikai pályafutását is az egykori NDK-ban kezdte. Szakértők szerint ez is magyarázza különös empátiáját az egykori kommunista  államban élők iránt. Beszédében a kancellár most is felidézte az akkori eseményekhez fűződő személyes emlékeit. A fordulat éveire, 1989-re és 1990-e emlékezve felejthetetlen időszakról és lenyűgöző érzésről beszélt. “Hirtelen nem csak Nyugat-Berlinbe, Nyugat-Németországba, illetve külföldre utazhattunk, de – ami a legfontosabb – szabadon elmondhattuk véleményünket” – fogalmazott Angela Merkel. Továbbá hangsúlyozta, huszonegy évvel az újraegyesülés után minden alkalommal örömmel tölti el, ha olyan fiatalokkal találkozik, akiken egyáltalán nem vehető észre, hogy az ország keleti vagy nyugati részén nőttek fel. A német kancellár felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadságot minden nap őrizni, védeni és erősíteni kell. A központi évfordulós megemlékezést, a többi között a kancellár és az államfő részvételével, hétfőn rendezik Bonnban.

Kapcsolódó cikkek