A tengeren túl is elismerik a magyarokat

A tengeren túl is elismerik a magyarokat

Robert Ivany

A hírt helyi idő szerint csütörtökön Bokor Balázs Los Angeles-i főkonzul tette közzé. Schmitt Pál köztársasági elnök az idei augusztus 20-i ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét adományozta a tábornoknak, a houstoni Szent Tamás Katolikus Egyetem rektorának a magyar-amerikai védelmi kapcsolatok erősítése és a magyar-amerikai egyetemközi kapcsolatok fejlesztése terén végzett tevékenységéért. 

Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje

Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje

A kitüntetést ünnepélyes keretek között a főkonzul adta át Ivanynak a texasi egyetem központjában, városi és egyetemi vezetők, a helyi társadalmi élet képviselői jelenlétében. Ivany harmincnégy éves katonai karrier után, 2004. július 1-jén lett a Szent Tamás Katolikus Egyetem rektora. Katonai nyugállományba vonulása előtt a kiképzés egyik leghíresebb intézményének, a carlisle-i akadémiának volt a vezetője.

Korábban páncélos egységek parancsnokaként szolgált Németországban, Vietnámban, Kuvaitban, Szaúd-Arábiában. 1984-86 között Ronald Reagan elnök szárnysegédje volt. 1990-ben az amerikai hadsereg képviselőjeként részt vett a Magyar Honvédség átalakításában. A 90-es évek végén a washingtoni katonai körzet parancsnoka volt.

Kapcsolódó cikkek