Túlélte balesetét az arcon öklelt torreádor

Túlélte balesetét az arcon öklelt torreádor

Szemtől szemben: Padilla a bikával

Feltehetően megbénult az arca és fél szemére megvakult az a torreádor, akit az arcán döfött át a szarvával egy bika, de túlélte.

A televízióban is látható volt a jelenet, amint a bika bal szarvával az egyik legnépszerűbb spanyol matador, Juan José Padilla bal állkapcsába döfte a szarvát, és az a szemüregen át jött ki, kinyomva a szemgolyóját, miközben az északkelet-spanyolországi Zaragozában tartott bikaviadal nézői sikoltoztak a borzalomból. Padilla állapota stabil, és lábadozik az ötórás arcregeneráló műtét után – áll a Miguel Servet kórház közleményében.

A közlemény szerint a 39 éves Padilla szem-, csont-, izom- és bőrsérülést szenvedett, amikor a bika a földhöz szegezte és felöklelte. A sebészek több arcidegét nem tudták helyrehozni.

A televízió azt is bemutatta, amint Padilla az arcából ömlő vérrel felkelt a porondról, miközben az aréna dolgozói elvezették a bikát.

“Nem látok, nem látok semmit!”- kiáltotta a matador, miközben a zaragozai Misericordia aréna elsősegélyhelyére vitték, ahonnan pedig végül kórházba szállították. A Marques névre hallgató bika 508 kilogrammot nyomott, és a második állat volt, amellyel péntek este, a Zaragozában évente megrendezett Virgen del Pilar ünnepség második napján Padilla megküzdött. A sebészek titánlemezekkel és hálóval pótolták részlegesen Padilla arccsontját és szemüregét – áll Simon Sanz és Nadal Cristobal orvosok közleményében. Padillának szerencséje volt, hogy a bika szarva nem hatolt be az agyába – mondta Vicente Yesteras, a matador egyik segítőtársa.

A 38 éves torreádort csodálják Spanyolországban bátorságáért, azért, hogy a legveszélyesebb bikákkal sem fél megküzdeni. Bár matadorok gyakran sérülnek meg az arénában, a két legutóbbi, neves torreádort érintő haláleset 1984-ben, illetve 1985-ben történt. Az akkori tragédiák nemzeti gyászhoz és a bikaviadal iránti érdeklődés fellángolásához vezettek.