Koszorúzásokkal ünnepeltek Romániában

Koszorúzásokkal ünnepeltek Romániában

koszorúzás és magyar nemzeti zászló

Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet Budai Richárddal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének elnökével, a román forradalmárok szövetségének és a civil szervezeteknek a képviselőivel együtt az idén is megkoszorúzta a Nagy Imre emlékére emelt obeliszket, akárcsak a mellette vasárnap felavatott kétnyelvű emlékkövet.

Snagov

Snagov

Az elmúlt esztendőkhöz képest a helyi hatóságok részéről nagyobb létszámban voltak jelen a rendezvényen, az idén is részt vett Snagov alpolgármestere. A román meghívottak beszédeikben kifejtették, hogy a magyar forradalom a románok számára is ihlető volt, a magyarok szabadságszeretete a románoknak is reményt adott 1989-ben. Nagy Imre és társai bebizonyították, hogy a legkeményebb rabságból is ki lehet szabadulni – hangsúlyozták, örömmel állapítva meg, hogy ma Románia és Magyarország együtt foglal helyet az Európai Unióban. A szónokok szerint 1956 példája az arab tavaszt is inspirálja.

Erdély több városában is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete vasárnap este a Deus Providebit Tanulmányi Házban Tiszteletadás a forradalom és szabadságharc hősei előtt címmel tartott megemlékező előadást. Az est meghívottjai, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ötvenhatos elítélt. A beszélgetést követően az érdeklődők az Andrew Vajna és Joe Eszterhas nevével fémjelzett Szabadság, szerelem című, 2006-os magyar filmet tekinthették meg.

A Kolozsvár októbere programsorozat keretében a sétatéri ötvenhatos emlékműnél már szombaton rendeztek koszorúzást, majd a Kolozsvár Társaság székházában Novák Zoltán Csaba történész tartott előadást 1956 erdélyi történéseiről az újabb kutatások fényében. Vasárnap a kolozsvári belvárosi unitárius templomban “felekezetközi ünnepi istentiszteletre” került sor, melynek keretében megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről és mártírjairól. Estére a Kolozs megyei Magyar Diáktanács (KMDT) 1956-os megemlékezést szervezett Mátyás király szülőháza előtt. 

1956 forradalmi kép

Bihar megyében Érmihályfalván emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és annak érmelléki áldozatairól. Az ünnepi beszédek mellett Varga Róbert tanár ismertette a forradalom eseményeit. Csíkszeredában a Kalász negyedi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál koszorúzással vette kezdetét a programsorozat, az 1956-os téren, a Gloria Victis-emlékműnél délután tartottak ünnepi megemlékezést és koszorúzást. Sepsiszentgyörgyön este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében emlékeztek meg az egykori forradalmárokról, majd koszorúzással egybekötött fáklyás felvonulásra került sor. 

Székelykeresztúron ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, majd a résztvevők gyertyás felvonuláson és megemlékező ünnepségen vettek részt a Millenniumi emlékműnél. Székelyudvarhelyen kulturális műsorokat rendeztek, majd fáklyás felvonulást és koszorúzást tartottak az Üldözöttek és áldozatok emlékműnél. A Brassó-Belvárosi templomban Szabadnak születtél címmel verses-zenés műsort adtak elő az évforduló tiszteletére.