Papandreu kitart döntései mellett

Papandreu kitart döntései mellett

Jeórjiosz Papandreu

Ezt közölte a közszolgálati tévével a kormányszóvivő, miközben még tartott az ülés. A kormány biztonsági kabinetje leváltotta a fegyveres erők vezérkarát. Papandreu a kormány sorsát a pénteken megtartandó parlamenti bizalmi szavazás eredményére bízza. “Ragaszkodunk tervünkhöz, a demokrácia nem lehet csak látszólagos, pénteken meg fog nyilvánulni, és hiszünk abban, hogy megnyerjük a bizalmi szavazást, dacára annak, hogy a kormányzó szocialista párt képviselői között is nagy a nézeteltérés. Nem bukik meg a kormány!” – jelentette ki a szóvivő.

tüntető görög fiatalok

Papandreu hivatalának közleménye szerint ez mondta minisztereinek: “Erőszakkal semmilyen programot nem fogunk bevezetni, csakis a görög nép beleegyezésével. Ez az ország demokratikus hagyománya, és megköveteljük, hogy külföldön is tiszteletben tartsák. Hiszem, hogy tiszteletben fogják tartani.” Azt fogják megkérdezni a görögöktől, hogy akarják-e az új megállapodást, és hogy az ország bent maradjon-e az eurózónában. A dilemma nem az, hogy “ez a kormány vagy egy másik”, hanem hogy “igen vagy nem a megállapodásra”, “igen vagy nem az euróra” – tette hozzá.

Mint mondta, tudja, hogy lesznek kedvezőtlen piaci reakciók, de szerinte a nyugtalanság ideiglenes lesz. A másik megoldás előre hozott választások kiírása lett volna, de azzal a kormány csak “a felelőssége alól bújt volna ki”, és a helyzet azzal fenyegetett volna, hogy csődbe megy az ország – érvelt a kormányfő. Megdöbbenés fogadta szerte Európában a kormányfő döntését a népszavazásról és a bizalmi szavazásról. A nyugat-európai értéktőzsdék kedden erősen mínuszban zártak, miután a befektetők körében valóságos részvényeladási pánikot váltott ki a görög bejelentés. Az új fejlemény miatt rendkívüli válságtanácskozást tartanak szerdán Cannes-ban az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői.

Görög és Európai Uniós zászló

A görög kormány válságtanácskozása után Papandreu elnökletével összeült az állambiztonsági tanács, és leváltotta a görög fegyveres erők teljes vezérkarát, valamint felmentette tisztségéből a szárazföldi hadsereg és a tengerészgyalogság további tucatnyi főtisztjét. Erről a védelmi minisztérium számolt be közleményben. A fegyveres erők élén a vezérkari főnökök bizottsága áll, amelynek van egy elnöke, és tagja egy-egy vezérkari főnök a szárazföldi hadseregtől, a haditengerészettől és a légierőtől.

Egy minisztériumi forrás elmondta, hogy a biztonsági kabinet ülését már régen kitűzték erre a napra, be volt tervezve a katonai vezetés leváltása, és annak semmi köze a politikai vagy a gazdasági helyzethez. Az ellenzéki pártok azonban azonnal támadták a kormányt a vezérkar leváltása miatt. “Maguknak végük van! Hagyják békén a fegyveres erőket!” – mondta Margaritisz Cimasz, az ellenzéki jobboldali Új Demokrácia párt védelmi kérdésekkel foglalkozó politikusa. Antidemokratikusnak nevezte az intézkedést. “Ez csak a bizonytalanságot és az aggodalmat növeli a közvéleményben” – állapította meg a Demokratikus Baloldal párt.