Átmeneti kormány hosszú távra

Átmeneti kormány hosszú távra

Christine Lagarde

A szakértői kormány munkája százhúsz vagy százötven napig is eltarthat – jelentette ki Théodorosz Pangalosz, aki a kormányváltás ellenére megőrizte miniszterelnök-helyettesi posztját. A jövő év első negyedében kell a kabinetnek előkészítenie az előre hozott választásokat, és annak lebonyolításáig biztosan hivatalban marad. A NET televíziós csatornának adott nyilatkozatában Pangalosz azt is világossá tette, hogy a görögök nem számolhatnak a tervezett gazdasági megszorító intézkedések enyhítésével, mivel azok végrehajtása a feltétele az Athén számára felajánlott külső pénzügyi segítségnek.

Evangelos Venizelos

Evangelos Venizelos

Pénteken tette le az esküt a pártonkívüli Lukasz Papademosz pénzügypolitikus, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi alelnöke révén vezetett válságkezelő kormány, amelynek mandátuma alapvetően az Európai Unióban október 26-án elfogadott válságterv végrehajtására szól, amiért cserébe Görögország hozzájutna az euróövezet százharmincmilliárd eurós pénzügyi mentőcsomagjához. E nélkül Görögország az államcsőd mellett azt is kockáztatja, hogy elveszíti euróövezeti, sőt EU-tagságát, és válságba sodorja az unió közös valutáját. A kabinetben az előző kormányt vezető szocialisták (PASZOK) mellett részt vesz az ellenzékből érkezett konzervatív Új Demokrácia (ND) párt, valamint – a katonai junta 1974-es bukása óta először – egy szélsőjobboldali erő, a LAOSZ párt, amely a közlekedési miniszteri posztot kapta meg.

Kinevezése után Papademosz leszögezte, hogy kormánya teljesíti a nemzetközi pénzügyi intézmények követeléseit, hogy hozzájuthasson az Athénnek szánt mentőcsomag következő, nyolcmilliárd eurós részletéhez. Görögországban óvatos derűlátással fogadták a beiktatott átmeneti kormányt, amelynek továbbra is tagja Evangelosz Venizelosz eddigi pénzügyminiszter. A bírálók ugyanakkor attól tartanak, hogy Papademosz miniszterelnök törekvései ugyanazon fognak zátonyra futni, mint az előző kormány próbálkozásai, mégpedig a politikai intrikákon és a lakosságnak a megszorító intézkedésekkel szemben tanúsított ellenállásán.

Lukas Papademos

Lukas Papademos

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szombaton üdvözölte a Görögországban bekövetkezett és a stabilitás irányába mutató politikai fejleményeket. Az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank úgynevezett trojkájának egy forrása szombaton azt közölte, hogy ellenőreik a jövő hét elején látogatnak Athénba, hogy határozott ígéretet kapjanak a görög mentőcsomag következő részletéhez szabott feltételeik teljesítésére.