"Nincs helye zsarnoki rendszereknek"

"Nincs helye zsarnoki rendszereknek"

Abdullah GülAbdullah Gül

Nincs helye többé zsarnoki rendszereknek a mediterrán térségben. Ezt mondta Szíriára utalva vasárnap Londonban megjelent sajtónyilatkozatában a török államfő.

Abdullah Gül, aki hétfőtől háromnapos állami látogatást tesz Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő vendégeként, a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi brit konzervatív lapnak kijelentette, Törökország már a megmozdulások előtt “erőteljesen javasolta” Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a reformok ütemének felgyorsítását. “Megmondtuk neki, hogy ha nem ő maga áll a változások élére, a dolgok nagyon rosszra fordulhatnak” – fogalmazott Gül az interjúban. A török elnök cáfolta azokat a találgatásokat, hogy Törökország fegyveres beavatkozást tervezne a felkelők oldalán, de azt egyértelművé tette, hogy a török kormány üdvözli a szíriai rezsim ellenzékének fellépését. “Erőteljes, tiszta hangon kimondjuk, hogy a (szír) nép jogos követelései támogatásra lelnek részünkről” – mondta Gül.

A török államfő ugyan részletek nélkül, de azt is elmondta a brit lapnak, hogy Törökország lehetőséget teremt a szíriai ellenzéknek találkozók, vitafórumok megrendezésére “szabad környezetben”, és ehhez “diplomáciai platformot” biztosít. Gül az interjúban kijelentette, meggyőződése, hogy “a Földközi-tenger partján nincs többé helyük önkényuralmi, egypárti, elszámoltathatatlan és átláthatóságot nélkülöző rezsimeknek”. Hozzátette, Aszad elnöknek, aki Nagy-Britanniában élt, tanult egy ideig “ezt meg kellene értenie”.

Bassar el-Aszad

Bassar El-Aszad

Aszad egy másik nagy vasárnapi brit lapnak, a The Sunday Timesnak azt mondta, az Arab Liga minapi fellépése a szíriai kormány ellen csak arra jó, hogy ürügyet szolgáltasson a nyugati országoknak egy katonai beavatkozáshoz. A szíriai államfő szerint egy külső fegyveres intervenció azonban “olyan földrengést okozna, amely az egész Közel-Keletet megrázná”.

Aszad nem először figyelmezteti a brit sajtón keresztül a külvilágot az esetleges beavatkozás “földrengésszerű” következményeire. A szíriai elnökkel a The Sunday Telegraph is közölt egy interjút október végén, Aszad akkor szintén azt mondta: Szíria “a térség törésvonala … ha maguk megpiszkálják (itt) a földet, azzal földrengést okoznak”. Hozzátette, hogy ha Szíriában “bármi probléma” támad, “az egész térség lángba borul”, és a nyugati hatalmak “többtucatnyi Afganisztán” létrejöttét és regionális háborút kockáztatnának az esetleges beavatkozással. A The Sunday Timesnak adott újabb interjúban Aszad utalást tett arra, hogy szerinte már most is külföldről fegyverekkel támogatott csoportok harcolnak Szíriában. Kijelentette, kormányának egyetlen lehetősége e fegyveresek felkutatása, a “fegyveres bandák” üldözése és annak megakadályozása, hogy fegyverek kerüljenek be Szíriába “a szomszédos országokból”. A szíriai elnök szerint “mára világossá vált”, hogy nem békés tüntetésekről, hanem “fegyveres hadműveletről” van szó.