Húszéves a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

Húszéves a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

KMPSZ

A magyar szakmai érdekvédelmi szervezet két évtizedes tevékenységét értékelve Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke hangsúlyozta: a KMPSZ-t a kárpátaljai magyarság megmaradásáért érzett felelősség és közös akarat hozta létre. A szervezet, különösen az 1990-es években nagyon szép sikereket ért el a többi között magyar óvodák, iskolák, állami gimnáziumok létrehozása, kétnyelvű tanintézmények magyar oktatási nyelvűvé történő átminősítése terén, a kárpátaljai magyar oktatás koncepciójának kidolgozását illetően – tette hozzá. Jelezte: a KMPSZ erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre Kárpátalján a magyarországi gimnáziumokénál nem rosszabb minőségű képzést biztosító öt egyházi líceum és a magyar kar az Ungvári Nemzeti Egyetemen, ám – emelte ki – a szövetség legnagyobb vívmánya a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 15 évvel ezelőtti megalapítása és annak működtetése.     Orosz köszönetet mondott a KMPSZ tagságának és támogatóinak, emlékeztetve, hogy nélkülük nem sikerült volna elérni az eddigi eredményeket, mert az ukrán állam semmilyen támogatást nem nyújt a kisebbségeknek. Ennek kapcsán külön köszönetét fejezte ki az anyaországnak és a számos magyarországi alapítványnak, állami intézménynek, hiszen – mint fogalmazott – a tőlük kapott támogatásnak köszönhetően vannak a kárpátaljai magyarságnak erős műszaki alapokkal rendelkező oktatási szervezetei.

Orosz Ildikó

Orosz Ildikó

Sajnálatosnak nevezte a KMPSZ elnöke, hogy különösen az elmúlt tíz év során számos visszalépés is történt a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás terén. Példaként említette a magyar nyelvű egyetemi felvételizéssel kapcsolatos jogok csorbítását, az egyházi líceumok állami támogatásának megszüntetését, s újabban az Ungvári járás magyar iskoláinak alacsonyabb szintre történő visszaminősítésére irányuló állami törekvéseket.     Orosz Ildikó a KMPSZ céljai között említette a kárpátaljai magyar tankerület létrehozása mellett az anyanyelvű tehetséggondozás fejlesztését, az eddig megszerzett jogok megtartását, a megvont jogosítványok visszaszerzését. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszédében kiemelte, hogy a KMPSZ fennállásának húszéves jubileuma nemcsak a kárpátaljai, hanem egyben az összmagyarság ünnepe, hiszen minden magyart büszkeséggel kell eltölteniük a szövetség eddig elért eredményeinek. „Nagyra becsüljük a szövetségben kifejtett és egyéni pedagógusi teljesítményeket, mind a főiskola és líceumok, mind pedig a kisiskolák tanárainak munkáját” – mondta, rámutatva, hogy „az elért eredmények bizakodással kell, hogy eltöltsenek mindannyiunkat akkor is, ha tudjuk, a kárpátaljai magyar közoktatásban tevékenykedőknek újabb és újabb harcokat kell megvívniuk megmaradásukért.”  A kárpátaljai magyar fiatalok Magyarországon való továbbtanulásával kapcsolatban a helyettes államtitkár közölte, hogy az oktatási államtitkársággal közösen kezdeményezni fogják az ukrán nyelvű iskolákban szerzett érettségivel kapcsolatos – nyelvvizsgapontokként beszámított – eddigi előnyök megszüntetését, így segítve elő a magyar iskola választását.

Répás Zsuzsanna

Répás Zsuzsanna

Répás Zsuzsanna a többi között hangsúlyozta: a kárpátaljai magyar pedagógusoknak tudniuk kell, hogy a magyar állam mellettük áll, munkájukat elismeri, fontos kezdeményezéseiket támogatja, s ugyanígy helytáll az anyaország a beregszászi főiskola és az egyházi líceumok finanszírozásának ügyében, zavartalan működésük érdekében, amíg az ukrán állam nem teljesíti erre vonatkozó alapkötelezettségét adófizető polgáraival szemben.