Már látják a fényt az alagút végén

Már látják a fényt az alagút végén

euróövezet vége?A görög kormány arra számít, hogy január végéig lezárulhatnak a tárgyalások a magánbefektetőkkel az 50 százalékos adósságleírásról. Ezt mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek az ügyet jól ismerő források.

A nyilatkozó szakemberek szerint a bankok hajlandóak engedményeket elfogadni az adósságleíráskor, ám a cserébe folyósítandó új görög államkötvényeket brit törvények szerint bocsátják ki, ami lehetővé teszi, hogy nem teljesítés esetén a bankok görög eszközöket foglaljanak le. Korábban Athén határozottan visszautasította ennek lehetőségét.
    
Egy vezető beosztású görög kormányzati alkalmazott elmondta: “ha nem változik már semmi, akkor reményeink szerint az elkövetkező három hétben, vagy még korábban megállapodás születhet”. “Egy rendezetlen körülmények között lezajló államcsőd veszélye összehozta a feleket. Most mindkét fél kompromisszumra hajlik” – tette hozzá.
    
Görög államadósság

Lukasz Papadémosz, Görögország miniszterelnöke szerdán úgy nyilatkozott: “rendezetlen körülmények között lezajló államcsőd lehet márciusban, ha nem sikerül megállapodni a második mentőcsomagról”. Görögországnak februárban 14 milliárd eurónyi lejáró adósságot kell visszafizetnie.
    
A magánbefektetői adósságleírás fontos része annak a 130 milliárd eurós második mentőcsomagnak, amelyről októberben állapodtak meg az euróövezeti állam- és kormányfők. Amennyiben megszületik a kompromisszum, úgy a magánbefektetői kézen lévő 206 milliárd eurónyi görög államadósság felét írnák le. Ez úgy történne, hogy a meglévő kötvények névértékének 35 százalékát új, 20-30 év lejáratú kötvényre cserélnék, amelyek kamatfeltételeiről közösen döntenének a felek. Emellett a névérték 15 százalékát, mintegy 30 milliárd eurót készpénzben fizetne ki a görög kormány a bankoknak.
    
megoldás?

Az új kötvények esetében a bankokat képviselő szervezet (IIF) korábban 8 százalék körüli kupont szeretett volna. Banki források az üzleti hírügynökségnek most arról számoltak be, hogy a megállapodási kényszer miatt évi 5 százalék körüli kuponba is belemennének a bankok.
    
A kötvénytulajdonosokra az euróövezeti kormányzatok részéről óriási nyomás nehezedik, hogy vegyenek részt a programban, és fogadjanak el egy alacsonyabb kupont – mondta az egyik magánbefektető képviselője. Elmondta: “amint a görög kormány közölte, hajlandó megfontolni a brit jog alkalmazását, beleegyeztünk abba, hogy – lejárati időtől függően – alacsonyabb kuponról tárgyaljunk. A legtöbb nagyobb európai bank is az úgynevezett hitelesemény ellen van, és inkább menne bele egy önkéntes adósságrendezésbe. Így igen, van előrelépés, de még mindig nincs végleges döntés”.
    
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) decemberben arról tájékoztatott, hogy egy októberben kiadott, a görög államadósság fenntarthatóságáról szóló jelentésben szereplő 50 százalékos adósságleírás már nem biztos, hogy elégséges, mivel a vártnál mélyebb a görög recesszió, és hiányoznak a strukturális reformok.
    
Egy görög kormányzati szakember mindenesetre leszögezte, hogy Athén nem gondolkozik nagyobb adósságleírásban. Az októberi, 50 százalékos tervezet szerint – amennyiben abban valamennyi magánbefektető részt vesz – a görög GDP-arányos államadósság 120 százalékra csökkenne 2020-ban, szemben a mostani 160 százalékkal.
    
A görög kormány jelenleg megvalósíthatónak tart egy 90 százalékos részvételi arány. Athéni hivatalnokok szerint a kormány azt fontolja, hogy egy – az előzetes megállapodásban szereplő – kollektív cselekvési kitételt aktivizálna, ami 75 százalék feletti önkéntes részvétel mellett kiterjeszthetővé teszi az akciót a fennmaradó, először az ügyletből kimaradni szándékozó magánbefektetőkre is.
    
Elemzők szerint leginkább azok a befektetők maradnának ki az önkéntes adósságleírásból, akik 2012-ben lejáró állampapírok tulajdonosai, illetve azok, akik biztosítást kötöttek kötvényeikre. Előbbiek nem tolnák ki papírjaik lejáratát 30 évvel, míg utóbbiak már jelenleg is biztosítva vannak az államcsőddel szemben.