Magyar polgármestere lehet Nagyváradnak

Magyar polgármestere lehet Nagyváradnak

Mint mondta, a szervezet fő célja, hogy megértesse a nagyváradi magyarokkal, van jövő számukra szülővárosukban.

A lap emlékeztetett: a nagyváradi volt a nemrég bejegyzett új párt legelső megalakult helyi szervezete. Az EMNP helyi szervezete december legelején tartotta első ülését, ahol elnöknek a mérnök-jogász Kristófi Kristófot választották.

Kristófi szerint a nagyváradi magyar választók többsége már nem hisz abban, hogy az urnába dobott szavazata ér valamit, ennek az ellenkezőjéről próbálja majd meggyőzni őket az új párt. “Elsősorban a nemzeti, ezen belül is a helyi specifikus érdekeket vesszük figyelembe. Olyan európai városban szeretnénk élni, ahonnan a magyarság nem elvándorol, hanem otthon képzeli el a jövőjét” – fogalmazott.