Felmentették a volt albán kormányfőt

Felmentették a volt albán kormányfőt

Ilir MetaIlir Meta

Minden oka megvan Ilir Meta volt albán miniszterelnöknek a mosolyra. Országa legfelsőbb bírósága ugyanis felmentette a korrupció vádja alól.

A bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében kimondta, hogy az ügyészség részéről felhozott vádak nem tekinthetők bizonyítottnak. Meta korrupciós érintettségét egy videofelvétel rögzítette, amelyet Dritan Prifti volt gazdasági miniszter hozott nyilvánosságra. Ezen – az akkor miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri posztot betöltő – Meta állítólag megpróbálta befolyásolni őt egy vízi erőműre kiírt versenytárgyalás ügyében.
    
Az ügyészség két év börtönbüntetés kiszabását kérte, mivel álláspontja szerint Meta jogtalan próbálta felhasználni hivatali befolyását. Ilir Meta tagadta a vádat, de a videofelvétel nyilvánosságra hozatala után, tavaly januárban lemondott miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri tisztségéről, hogy lefolytatható legyen ügyében a jogi eljárás. A parlament február közepén meg is vonta Meta mentelmi jogát, hogy ki lehessen vizsgálni a korrupciós ügyet, amely súlyos belpolitikai válságot okozott.
    
Az 1999 és 2002 között miniszterelnöki tisztséget betöltő Meta egy kis párt, a Szocialista Integráció Mozgalom vezetője, amely tagja a jobboldali kormánykoalíciónak.