A megfelelő republikánus

A megfelelő republikánus

Megszerezhetnék az elnökséget, ha akarnák, de lehet, hogy a republikánusok elszalasztják az alkalmat. Erről írt a The Economist.

Januárban megkezdődött a harc azért, ki legyen a világ legbefolyásosabb embere. A jó nevű, mértékadó gazdasági és közéleti lap szerint Barack Obama láthatóan legyőzhető, ugyanis Franklin Roosevelt óta egyetlen elnököt sem választottak újra ilyen magas munkanélküliség mellett. Obama tetszési indexe, amely általában egy az egyben lefordítható a szavazatok megoszlására, mélyen a közép negyvenes tartományban volt a januári első felmérésekben. Ez azt jelenti, hogy az olyan „hintaállamok” (ahol nem egyértelmű kire szavaznak), mint például Florida vagy Ohio, sőt még Pennsylvania is, a republikánusok számára megszerezhetőnek tűnnek.

Ennek ellenére a közelmúltbeli közvélemény kutatások azt mutatták, hogy január elején még Obama elnök vezetett. Átlag két ponttal előzte meg Mitt Romneyt, nyolccal Ron Pault és kilenccel Newt Gingrichet a RealClearPolitics.com szerint. Semmi kétség afelől, hogy ebben „néhány sérült személyiség” szerepet játszik, de az is, hogy valami nagyon elromlott Abraham Lincoln, Theodore Rosevelt és Ronald Reagan pártjában. Ahelyett, hogy megfelelnének annak az elvárásnak, hogy egy megbízható, jobboldali, üzletet támogató párt legyenek, és hogy a függetlenek számára biztosítsanak jelöltet, az elnökjelöltjüket bolondos, extrém, elmaradott ötletekkel vértezik fel. Ez messze nagyobb horderejű, mint ez a választás, sőt Amerika partjain is túlmutat. Nyugaton az államok a kormányok megreformálásával küzdenek. Fénykorukban a republikánusok ötvözték az erős külpolitikát a stabil gazdasággal, az individualizmust a vállalkozói gyakorlatiassággal. Mindenki érdeke, hogy újra ezen értékek harcosaivá váljanak. Ez nem lehetetlen, de sokat kell még fejlődniük.

A pontozott vonalon írja alá

Az optimisták rámutatnak, hogy a republikánusok, a demokratákhoz hasonlóan extrém jelölteket állítanak az előválasztások során, majd egy megválasztható jelölt mellett döntenek (Romey tűnik a leginkább alkalmasnak most erre a szerepre). Amerika egy konzervatív hely; minden republikánus induló, azokat is beleértve, akiket a múltban a The Economist is támogatott, megrendíthetetlen nézetekkel rendelkezett Istenről, a melegekről és a fegyverekről. De még ezek tekintetében is, a párt egyre inkább jobbra tolódott. Rég elmúltak már azok az idők, amikor a mosolygó Reagannek megbocsátották az adóemelést és azt, hogy nem foglalkozott az abortusszal megválasztása után. Ahogy a republikánus bázis egyre jobban eltávolodott a többségtől, az elvárásai is egyre merevebbek lettek.

Manapság a jelöltnek nem csak egyben, hanem az összes további dologban is hinnie kell. Hinnie abban, hogy az abortusz illegális legyen minden esetben. Hinnie abban, hogy a melegházasságokat még azokban az államokban is be kell tiltani, amelyek egyébként ezt támogatják; abban, hogy a 12 millió illegális bevándorlót haza kell küldeni, még azokat is, akik évtizedek óta Amerikában élnek. Hinni abban, hogy a 46 millió egészségbiztosítás nélkül élő ember csak magát okolhatja emiatt; abban, hogy a globális felmelegedés összeesküvés, hogy a fegyverhasználat bármilyen szabályozása alkotmányellenes; hogy mindenfajta adóemelést meg kell vétózni, még akkor is, ha az emelés a piacot torzító mellékes jövedelmek csökkentését jelenti; hinni abban, hogy Izrael nem tehet semmi rosszat és az „úgynevezett” palesztinok viszont, Mr. Gingrich szavai szerint semmi jót nem tehetnek. A republikánus jelölteknek hinniük kell abban, hogy a Környezetvédelmi Ügynökséget, az Oktatási Osztályt és a többit, amiknek még a nevére sem kell emlékeznünk, el kell törölni.

Ezek a kijelentések megmagyarázzák a jelölt listán szereplő neveket. Amikor összeállították, úgy gondolták, ennek vagy megválaszthatatlan extrémistának kellett lennie, amelyen olyan személyek szerepelnek, akik mindebben hisznek, vagy egy képmutató listának, amelyen olyanok, akik minden irányban hajlandóak magukat „csavarni” (a hajlékony Mr. Romney). Számos reményteli gyakorlatias kormányzó, a többi között Mitch Daniels, Chris Christie és Jeb Bush nem is akarta magát jelöltetni. John Huntsman pedig, aki a legközelebb állt a mérsékeltekhez a versenyben azzal, hogy támogatja a melegházasságokat és a tetteket a globális felmelegedés ellen, a közvélemény-kutatásokban gyengén leszerepelt.

Még lehangolóbb – írja a lap, „hogy az átkokban fojtó gondolatok vannak, amik a republikánus pártot a kreatív álláspontok ellenségévé teszik, pedig eleinte pont ezekért harcolt.” Az ötlet, hogy minden amerikaitól megköveteljék, hogy legyen egészségbiztosítása, ezzel akarták szélesíteni a biztosítási kört és csökkenteni a kiadásokat, a konzervatív Heritage Foundation-től indult a Clinton-care-re válaszként, és az akkori massachusetts-i kormányzóként tevékenykedő Mr. Romney-nek köszönhették, hogy bevezették. És most mindezt a republikánus jelölt úrnak meg kellett tagadnia, csakúgy, ahogy Gingrich-nek a klímaváltozásról alkotott elképzeléseit. Rick Perry azért magyarázkodott engedékenysége miatt, hogy texasi kormányzóként engedte, hogy illegális bevándorlók gyermekei támogatott felsőoktatásban részesüljenek.

A gazdaság tekintetében, amelyben a The Economist eddig a legtöbb hasonlóságot találta a republikánus ígéretekkel, a hatás különösen szerencsétlen volt. Amerika kereskedelmi osztályainak elegük van az elnökből, akit a nagy kormánnyal, bürokráciával és osztályok közötti háborúval azonosítanak – írták. Egy republikánus megkockáztathatná, hogy csökkentse a veszteséget, megreformálja az adózást és átszervezze a kormányt. de az üzleti gyakorlatiasság helyett a vakbuzgóság él. A jelöltek fetisizálták azt, hogy soha nem emelnének adót, még akkor sem, ha ez a kiskapuk megszüntetését jelentené, míg a kemény döntéseket, mint például a kiadások csökkentését a honvédelemben vagy a nyugdíjakat illetően elkerülik. Az ilyen könyörtelen konzervativizmusban, ahol az adóból lenyisszantott dollárokat a gazdagoknak adják és a szegényektől veszik el, nem gondolják át melyik kormányzati kiadás hasznos. A lap szerint az infrastruktúrába, az oktatás átszervezésébe fektetett dollárok és a munkanélküli segély fenntartása a Gazdasági Világválság utáni legmélyebb ponton nem igen számítható fel kommunista cselekményként.

Nem mi hagytunk el benneteket, ti hagytatok el minket

A választások középen dőlnek el. Ha a republikánusok egy extrém jelölt mellett döntenek nem lepődhetnek meg, ha a függetlenek Obama-ra szavaznak vagy egy harmadik párt jelöltjére. De lehet két, számukra kedvezőbb megoldás is. Ezt a tendenciát erősíti az elnök nemrég elmondott választási beszéde is, amelyben a republikánus és a demokrata szavazóknak is jutott csont. Úgy tűnik, az Egyesült Államokban valóban értik a demokráciát és egyre kevésbé érezhetőek az egykori pártok erősen meghúzott értékbeli határvonalai.  

Az cikk alapjául szolgáló írást a BeHappy Nyelviskola munkatársa, Németh Krisztina fordította.

Kapcsolódó cikkek