Romney-é Washington

Romney-é Washington

a győztes mosolya

Mitt Romney győzött a Washington állambeli szombati republikánus jelöltállító gyűléseken (caucusokon). Ezt jelentette be az amerikai média leadott szavazatok 83 százaléknak összeszámlálása után.

Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a részeredmények szerint a szavazatok 37 százalékát kapta, ezzel sorozatban a negyedik fordulógyőzelmét érte el a republikánus jelöltállítási küzdelemben.  Ron Paul texasi képviselő 25 százalékkal a második, Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor pedig 24 százalékkal a harmadik helyen végzett. A sort Newt Gingrich volt képviselőházi elnök zárta 11 százalékkal.

A Washington államban megnyert erőpróba erős lélektani kezdőlökést jelenthet Romney számára a március 6-i “szuperkedden”, amikor egyszerre tíz államban szavaznak majd arról a republikánusok, hogy ki legyen Obama kihívója, további egyben pedig ezen a napon megkezdődik a véleménynyilvánítás. A “szuperkedden” összesen 419 olyan delegátusnak a sorsa dől el, akik részt vehetnek majd a hivatalos elnökjelölt személyéről folytatott végső szavazáson a párt augusztusi országos konvencióján. Washington állam 43 küldöttel képviselteti majd magát a konvención, ebből 40 mandátuma a szombaton leadott szavazatok arányától függ.

A The Washington Post pénteki összesítése szerint Romneynak a washingtoni caucusok előtt 167, Santorumnak 87, Gingrichnek 32, Paulnak pedig 19 támogató szavazata van. Az elnökjelöltség elnyeréséhez összesen 1144 voksra lesz majd szükség.