Elégedettek a kisebbségek helyzetével

Elégedettek a kisebbségek helyzetével

Schmitt Pál és Danilo Türk

Schmitt Pál magyar és Danilo Türk szlovén államfő egyaránt elégedettségének adott hangot a saját nemzetiségéhez tartozó kisebbségek helyzete miatt.

A két köztársasági elnök erről a szlovéniai Lendván számolt be újságíróknak, azt követően, hogy csütörtökön előbb a magyarországi Rába-, majd a szlovéniai Muravidéken tettek látogatást, és felkerestek több kisebbségi oktatási és kulturális intézményt is.

Schmitt Pál úgy fogalmazott, arról bizonyosodhatott meg, hogy a valóságban is érvényesülnek a kisebbségek új alaptörvényben rögzített alapjogai, továbbá magyarok és szlovénok jó viszonyban élnek egymás mellett. A magyar államfő emlékeztetett, Magyarország számára különösen fontos feladat és felelősség a kisebbségek jogainak biztosítása, hiszen a környező országokban mintegy 2,5 millió magyar él.

Danilo Türk elsősorban a funkcionális kétnyelvűség biztosításának fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor azt is kiemelte, mindkét térségben szükség lenne további gazdasági fejlesztésekre, újabb befektetőkre.

A két köztársasági elnök egynapos találkozója során, Szentgotthárdon együttműködési megállapodást írt alá a Magyarországi Szlovének Szövetsége, az Országos Szlovén Önkormányzat és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség.

Schmitt Pál szlovén kollégája meghívására érkezett Muravidékre, ezt megelőzően pedig Danilo Türk kereste fel a magyar köztársaság elnököt a Rábaközben. A két államfő egy szentgotthárdi, magyar-szlovén üzleti konferencián is felszólalt, ahol a két ország közötti gazdasági együttműködés mélyítését szorgalmazták.

Szlovéniai programja végén Schmitt Pál magyar állampolgársági eskütételen vesz részt Lendván, ahol a helyi magyarság képviselőivel is találkozik. Az államfő ezt követően, pénteken, rendszeres országjárását folytatva ismét Vas megyébe látogat.