Emiatt aggódik Washington

Emiatt aggódik Washington

                                                       Barack Obama a PentagonbanMélységes aggodalmának adott hangot az Egyesült Államok az Izrael déli részén ismét fellángolt erőszakos cselekmények miatt, és elítélte a zsidó állam ellen intézett palesztin rakétatámadásokat.

Victoria Nuland amerikai külügyminisztériumi szóvivő Washingtonban, helyi idő szerint szombaton kiadott közleményében adott hangot aggodalmának az erőszak felújulása miatt, és felszólította a szemben álló feleket, hogy tegyenek meg mindent a nyugalom helyreállítása érdekében. A három évvel ezelőtti háromhetes izraeli offenzíva óta nem volt 24 óra alatt annyi halálos áldozata a Gázai övezetben az Izrael és a palesztinok közötti fegyveres konfliktusnak, mint most pénteken és szombaton. Legalább 15 palesztin halt meg palesztin rakétatámadásokra adott izraeli válaszcsapásokban.

Az első palesztin rakéták miatt indított első izraeli légicsapásokban két palesztin halt meg, köztük Zuheir al-Kaiszi, a Népi Ellenállási Bizottságok nevű fegyveres csoport főtitkára. Megtorlásul palesztin fegyveresek csaknem száz újabb rakétát lőttek ki Izraelre, a rendre válaszul indított izraeli légitámadásokban pedig újabb 11 palesztin halt meg, köztük az al-Kudsz Brigádoknak – az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet katonai szárnyának – 10 tagja. Korábban még csak kilenc al-Kudsz-tag haláláról számolt be a mozgalom. További 14 palesztin megsebesült. A palesztin rakéták legalább négy izraelit sebesítettek meg, közülük egyet súlyosan – közölte az izraeli mentőszolgálat. Az izraeli légierő szombaton újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén, és rakétáival megölt három palesztin motorost.